A Numis Numismatics köszönti online aukcióján!
Az aukció tárgya a képeken látható tétel. TISZTELT GYŰJTŐTÁRSAK! A Numis Numismatics köszönti online aukcióján! SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE BUDAPESTI IRODÁNKBAN, A FLÓRIÁN TÉRNÉL LEHETSÉGES 9-19 ÓRA KÖZÖTT, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, ILLETVE VIDÉKI ÉRMEBÖRZÉKEN. A TERMÉK ÁTVÉTELÉRE LEGKORÁBBAN A LEÜTÉS MÁSNAPJÁN VAN LEHETŐSÉG. TEKINTSE MEG NumizNumizmatika - ELADÓI NÉV ALATT FUTÓ FIX ÁRAS TÉTELEINKET IS! A másik profilon vagy az áruházban vásárolt tételek esetén a közös átvétel, illetve kiszállítás természetesen megoldható! POSTAKÖLTSÉG A Magyar Posta díjszabása szerint:
- Ajánlott levél 650Ft - Amennyiben banki pénztári befizetést választ a postaköltség 900Ft. Kérem ezt figyelembe venni, és tiszteletben tartani! - Sima levélként is kérhető a postázás, de csak előre értékeléssel, az elveszett küldeményekért ugyanis felelősséget nem vállalunk és a Posta sem, a levél elvesztése végett csak akkor adunk kártérítést, ha a postától megkaptuk a kártérítési díjat, és csak annak a megítélt összegét tudjuk visszaadni. - Több tételt vásárlóktól természetesen csak EGY postaköltséget kérünk. - KÜLFÖLDRE IS POSTÁZUNK! /SHIPPING WORLDWIDE
A megnyert tételek átvételére az aukció lezárásától számított 10 nap áll rendelkezésre. Tételek összevárására van lehetőség előre egyeztetés után. TARTÁSFOKOK PP : Proof Bu: selyemfényű UNC: Uncirculated: verdefényes / bankfriss Forgalomban sohasem volt, gyűrődés, hajtás, szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy, ahogy a nyomdából kikerül. Érméknél karc, peremhiba és kopásmentes. aUNC: about Uncirculated: közel verdefényes / hajtatlan Alig észrevehető gyűrődéssel jellegzetes újszerűségét elvesztett, gyakorlatilag forgalomban sohasem volt, HAJTÁS NÉLKÜLI, komolyabb szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél apró karcok kis peremhiba. EF+, EF: Extra fine: kiváló Esetleg észrevehetően gyűrött, 1-szer, maximum 3-szor hajtott, szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél enyhe, szabad szemmel látható karcolásokkal, a legkiemelkedőbb felületek kopásával. VF: Very fine: nagyon szép Ez esetleg észrevehetően gyűrött, több, mint három helyen hajtott, a szennyeződés csekély jeleit mutató, de szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél a használat több jelével, szabad szemmel látható karcolásokkal, nagyobb kopott felületekkel. F: Fine: szép A forgalom fokozottabb jeleit mutató, erősebben gyűrött és szennyezett, de szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. VG: Very Good: nagyon jó Hiányosság nélküli, erősebben gyűrött és szennyezett bankjegy, amelyen legfeljebb 4 centiméteres szakadás van. Érméknél igencsak használt, amely a sok használat jeleit mutatja, nagyon sok szabad szemmel is jól látható karcolássokkal rendelkezhet és nagymértékű koszt viselhet magán. G: Good: jó Az a hiányosság nélküli, erősebben gyűrött és szennyezett bankjegy, amely legfeljebb keresztben vagy hosszában van átszakadva. Érméknél a kopás komoly mértékű, de még a részletek könnyen felismerhetőek. Nagymértékű koszt viselhet magán és a pereme ütődések jeleit viselhetik magukon. P: Elfogadható Az a bankjegy, amelynek felülnyomat nélküli alapnyomatában vagy szegélyéből legfeljebb 1/4-e hiányzi
Jelenlegi ára: 210 Ft
Az aukció vége: 2021-04-01 11:03 .
2021. március 31., szerda
Wampol Rider többfunkciós babakocsi - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Használt, de jó állapotú terepbabakocsi, nagy kerekekkel, állítható tolókarral. Alu vázas, strapabíró, nem nyeklik. Sportkocsinak alakítható, könnyű összecsukni, lábzsák, szúnyogháló és pelenkázó táska van hozzá. Pár patent már hiányzik róla, ezzel együtt használható. Narancs és krém színű.
Lehetőség szerint személyes átvétellel, csak akkor postázom, ha nagyon muszály. A babakocsi súlya kb
13 kg. A posta ennek megfelelően megközelítőleg 5-6 ezer forint a terjedelme miatt.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-01 09:48 .

Cipő ápoló készlet / Fa cipőtisztító kefe / cipőkefe + fekete cipőpaszta cipőbox szivaccsal - Jelenlegi ára: 750 Ft
Termék leírás:
Cipőbox szivaccsal és fényesítőkefe, fekete cipőkhöz és.
Fényesítőkefe Típus: fa nyél / műszál Méret: 165 x 50 mm
Egyszerű az alkalmazása
50 ml
Intenzív azonnali ragyogás polírozás nélkül
Gyors és egyszerű
Oldószermentes
Alkalmazása: Vékony rétegben és egyenletesen vigye fel, majd rövid ideig hagyja száradni.
Tárolás: 15 - 20° C
Hirdetett termékeinket általában 1 napon belül szállítjuk, minden termék raktári készleten van!
Cégünk jelenleg alanyi adómentes, így nem számít fel általános forgalmi adót!
A termék Debrecenben díjmentesen átvehető. Ingyenes kiszállítás Debrecenben 10000Ft vásárlás felett!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
Cégünk nyitva tartása H-P 8: 00-16: 00 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén és ünnepnapokon nem! )
Megértését köszönjük!
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2021-04-01 08:33 .

9 db kézi csipketerítő,terítő,asztalközép ,porcelan alatet komód futó .( az ár 9 db-ra vonatkozik) - Jelenlegi ára: 1 9
ELADÓ
mérete:
legkisebb 20 cm., legnagyobb 92x60 cm.
A képeken látható állapotban
Kedves Licitálók!
Kérem, sikeres vásárlás esetén egy héten belül a futárköltséggel megemelt összeget átutalni szíveskedjenek.
Egy hét után ki nem fizetett árút ismét felteszem és az adásvétel negatívnak értékelem.
Természetesen van lehetőség az aukciók összevárására az egyben postázáshoz MAX 1 heten keresztül, hogy így a postaköltségen tudjon spórolni.
KIVÉVE 1 Ft-ért megnyert aukciók.
1ft ért megnyert aukciók gyűjtésére több napon át nincs lehetőség.
Az egy napon megnyert 1 Ft ért aukciókat természetesen egy csomagba adom fel.
1Ft ért megnyert aukciókat mihamarabb (3nap) szeretném rendezni helyhiány miatt.
A megrendelt termékek utánvételes postázására sajnos nincs lehetőség.
Licitálás előtt kérem nézze meg a képeket akár nagyítva is.
Termékeim mivel régiség és antik darabokból ál főként így koruknak megfelelő megkímélt állapotban vannak ahogy az a képeken is látszik.
Kisebb foltok, pöttyek elvétve lehetnek de ezek ugye egy mosással orvosolhatók.
(Termékeimet mosás nélkül árulom ahogy az a képeken is látszik. )
Korukhoz képest termékeim megkímélt állapotban vannak.
Igyekszek minden darabot átnézni és a durvább hibákat a termékleírásba beírom.
Ha ideje engedi tekintse meg többi termékeimet is.
A félreértések elkerülése végett kérem csak az licitáljon aki meg is szeretné venni a terméket mert licitet nem törlök , és a terméket nem vásárolom vissza mert használt termékről van szó.
Megértésüket köszönöm.
A MEGVÁSÁROLT TÉTELEKET IGÉNY SZERINT SZÁMLÁVAL ADOM ÁT / EGYEBKÉNT NYUGTÁT TÖLTÖK KI /
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-01 07:03 .

GYÁRI eredeti Microsoft XBOX 360 kettő az egyben 6 eres RCA & Komponens HD kábel újszerű állapotban! - Jelenlegi ára: 90
Eladóvá vált a fenntebb nevezett kábel!
Régi rendszerű (3 RCA dugós) és új rendszerű (5 RCA dugós – lapos, HD) tévékhez is csatlakoztatható vele az xBox!
Használható xBox 360 ARCADE, ELITE, PREMIUM és SLIM S gépek TV-hez való csatlakoztatására!
Soha sem volt használva... az xBox-om mindig HDMI kábellel volt a TV-re csatlakoztatva... így gyakorlatilag új állapotú a kábel!
Az xBox eldásra került... ez a kábel pedig most lett előtalálva a szekrény egy sötétebb zugából...
A fényképeken (Saját képek... az eladni kívánt terméket ábrázolják! ) látható állapotban kerül fel az aukcióra!
Kérek mindenkit, hogy csak valós vételi szándékkal licitáljon, mert licittörléssel nem foglalkozok!
Ha kérdésed merül fel a termékkel kapcsolatban, azt még a licitálás előtt tedd fel... szívesen válaszolok!
Magánszemélyként árulom alkalmanként családom kinőtt, megunt, avagy nem használt, szekrényből előkerült motyóit, ezért termékeimre garanciát a vonatkozó rendelkezések szerint nem adhatok, így nem is ígérek! Reményeim szerint eddigi értékeléseim meggyőzik az esetlegesen kétkedőket, hogy nem célom senkit tévedésbe ejteni! A licitálásra feltett termékeim minden hiányosságát igyekszek feltüntetni, fényképezni.
Korrekt ajánlat esetén esetleg hamarabb is lezárom az aukciót!
Utánvéttel semmilyen esetben nem postázok, csak ajánlott postai küldeményként küldöm, vagy személyes átvétel Szegeden!
Csomagküldési opciók választása esetén a mindenkor aktuális díjak az irányadók!!
Az aukcióimra feltöltött összes termék dohányfüst, és állatszőr mentes lakásból származik!!
Szép napot, hasznos keresgélést mindenkinek!
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2021-04-01 05:51 .

Konyhai fogó (6 Darabok) Mágnes - Jelenlegi ára: 1 948 Ft
Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amelyek megkönnyítik az életedet, vásárolj Konyhai fogó (6 Darabok) Mágnesterméket a legjobb áron!
Darabok: 6 DarabokFontos információk: Válogatott minták véletlenszerűen a készlet szerintMéretei kb.: 4 x 7 x 3 cmRögzítés típusa: Mágnes
Jelenlegi ára: 1 948 Ft
Az aukció vége: 2021-04-01 04:39 .

Új Lark FreeCam 3.1 HD 720p HDMI 2,4" 140° látószögű akkus menetrögzítő biztonsági kamera - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Általános információk:
Tisztelt Érdeklődő!
Ön jelenleg egy internetes webáruház (cég) termékét böngészi. Ennek megfelelően csere nem aktuális, az ár fix, cserébe az alábbiakat kínáljuk Önnek:
- megbízható, magyar beszerzési forrás, magyar garanciális feltételek
- minimum 1 év garancia (ennél hosszabb garanciaidőt a termék adatlapján külön jelzünk)
- zömében AZONNALI szállítás raktárról (ennél hosszabb átfutási időt a termék adatlapján jelzünk)
- magyar nyelvű használati útmutató
- eredeti, original, bontatlan csomagolású, használatlan új termék (nem csomagolássérült, nem kiállított darab)
- névre szóló ÁFA-s számla
- gondos csomagolás, értékbiztosított szállítás, futárszolgálattal
- elérhető ügyfélszolgálat, gyors és pontos válaszokkal a felmerülő kérdésekre
- indoklás nélküli elállási jog gyakorlása
- 72 órás cseregarancia, minőségi kifogás esetén
- versenyképes ár, széleskörű kínálat
További információ igénye esetén készséggel állunk az Ön rendelkezésére, és örömmel vesszük, ha a többi termékünket is megtekinti ide kattintva.
______________________________________________________________________________________________________________________
A termék ismertetője:
Bontatlan új termék, original gyári csomagolásban, 12 hónap garanciával és magyar nyelvű leírással.
- Adattároló: Micro SecureDigital (microSD) max 32GB, nem tartozék
- Videó felbontás: 1920x1080 @ 25fps / 1280 x 720 @ 30 fps / 848 x 480 pixel @ 60 fps
- Fotó felbontások: 4032x3024, 3648x2736, 3264 x2448, 2592x1944, 2048x1536, 1280x1024 pixel.
- Felvétel fájl formátuma: MOV, JPEG
- Optikai stabilizálás: Nem
- Érzékelő: CMOS 1, 3 MP
- Éjszakai mód: Nincs
- Digitális kamera funkciója: Nincs
- LCD kijelző mérete: 2. 4"
- Csatlakozók: Mini USB, 1 x HDMI
- Látószög: 140°
- Tápellátás: Li-Ion akkumulátor
- Tartozékok: szivargyújtó töltő 12V, USB kábel, Autós tartó

Garancia: 12 hónap
Elérhetőség: RAKTÁRON van, AZONNAL szállítható
A termékhez elérhető szállítási módokat és aktuális árakat (ez termékenként eltérő lehet) a szállítási információk fülre kattintva tekintheti meg!
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-01 03:22 .

Új Orion OPMK-191 elektromos 1200W 30cm óriáspalacsinta sütő, XL palacsintasütő + fa simító, forgató - Jelenlegi ára: 6
Általános információk:
Tisztelt Érdeklődő!
Ön jelenleg egy internetes webáruház (cég) termékét böngészi. Ennek megfelelően csere nem aktuális, az ár fix, cserébe az alábbiakat kínáljuk Önnek:
- megbízható, magyar beszerzési forrás, magyar garanciális feltételek
- minimum 1 év garancia (ennél hosszabb garanciaidőt a termék adatlapján külön jelzünk)
- zömében AZONNALI szállítás raktárról (ennél hosszabb átfutási időt a termék adatlapján jelzünk)
- magyar nyelvű használati útmutató
- eredeti, original, bontatlan csomagolású, használatlan új termék (nem csomagolássérült, nem kiállított darab)
- névre szóló ÁFA-s számla
- gondos csomagolás, értékbiztosított szállítás, futárszolgálattal
- elérhető ügyfélszolgálat, gyors és pontos válaszokkal a felmerülő kérdésekre
- indoklás nélküli elállási jog gyakorlása
- 72 órás cseregarancia, minőségi kifogás esetén
- versenyképes ár, széleskörű kínálat
További információ igénye esetén készséggel állunk az Ön rendelkezésére, és örömmel vesszük, ha a többi termékünket is megtekinti ide kattintva.
______________________________________________________________________________________________________________________
A termék ismertetője:
Bontatlan új termék, original, gyári csomagolásban, kereskedőtől, ÁFA-s számlával, 12 hónap garanciával és magyar nyelvű használati útmutatóval.
- Elektromos palacsintasütő
- 30 cm átmérőjű fix (nem levehető) tapadásmentes sütőlap
- Tökéletesen tapadásmentes teflon bevonat
- Fokozatmentesen szabályozható termosztát 1000 - 1200W között
- 230V 50 Hz bemeneti feszültség
- Maximum 1200 W teljesítmény
- Fa palacsintafordító és tésztasimító tartozékok a csomagban
- Működést jelző kontroll lámpák
- Túlmelegedés elleni védelem
- Gyorsan és egyszerűen készíthet nagyméretű, vékony tésztájú palacsintát
- Egyszerű kezelés és tisztítás
- Magyar nyelvű használat útmutató
- Fekete színű készülék
- Csúszásgátló lábak
______________________________________________________________________________________________________________________
Garancia: 12 hónap
Elérhetőség: RAKTÁRON van, AZONNAL szállítható
A termékhez elérhető szállítási módokat és aktuális árakat (ez termékenként eltérő lehet) a szállítási információk fülre kattintva tekintheti meg!
Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2021-04-01 02:03 .

SONY D-E340 CD PLAYER - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Eladó a képeken látható SONY D-E340 tipusú hordozható cd lejátszó. Rendben működik. 2db AA ceruzaelemmel megy, de hálozati töltővel is működik(nem tartozéka, tehát, anélkül adom). Írott lemezeket is rendben olvassa. Állapotát a képek alapján ítéljék meg! Használatból eredő karcok, kisebb kopások találhatóak rajta! Fülhallgató nélkül adom!
Garancia nincs! Licitet nem törlök! Visszavásárlás nincs!
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-04-01 00:57 .

WC magasító vécézést segítő műanyag keret szép állapotban - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
WC magasító vécézést segítő műanyag keret szép állapotban
még nem használt!
mérete:
Szállítás megoldható!
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 23:39 .
még nem használt!
mérete:
Szállítás megoldható!
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 23:39 .
ÚJ SZÍNES RADÍROK MŰANYAG DOBOZBAN - Jelenlegi ára: 700 Ft
(2021. 01. )
A KÉPEN LÁTHATÓ TERMÉK, KÉP SZERINTI TARTÁSBAN.
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 22:22 .

next ocelot mellény 6-9 < hó (74-es) ÚJSZ (1335) - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció tárgya:
Gyönyörű next ocelotmintás kapucnis mellény
A mellény
Mérete a benne lévő címke szerint: 6-9 hó, 74 cm (74-es), de nagyobb kislánynak is jó lehet!
- kívül: ocelot mintás, puha műszörme (szürke alapon fekete körvonalas barna foltos! )
- belül: világosszürke színű, pamut anyagú
- elején 29, 5 cm-es világosszürke cipzárral és két farkasfogszerű gombbal zárható
- kapucnijának felső részére két kis fület varrtak a mellény belsejében található pamut béléssel azonos anyagból
- cipzárjának két oldalán kenguruzsebes
- alja íves
- hátulja 3 cm-rel hosszabb, mint az eleje - így jobban védi a kicsi derekát!
2012-es kollekció
A képek katalógusképek!
Az aukcióban eladásra kínált mellény a katalógusképen láthatóval nem azonos: alapszíne szürke, melyen fekete körvonalas barna foltok vannak, fülei kicsik világosszürke pamut anyagúak!
A termék állapota:
Újszerű, ÚJ
A termék hibája:
Nem találtam rajta hibát
A termék + méretei:
Karöltője: 12, 5 cm
Kapucnijának hossza: 22 cm
A termék súlya:
245 g
A termék személyesen átvehető:
Debrecenben
Szállítási költség:
A Magyar Posta aktuális díjszabásának megfelelően.
Pontos postaköltséget a csomagolás után tudok megadni.
Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám!
ZsiFinext
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 21:09 .

ENDURO OFFROAD állítható behajtható VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR - E jelzés - 1 DB - ÚJ - DOT E SZABVÁNY - Jelenlegi ára: 9 990
UNIVERZÁLIS - BEHAJTHATÓ "ADVENTURE" - TÜKÖR
Modern, kormányra szerelhető "E" SZABVÁNYOS tükör, mely terepezéskor, vagy kalandmotorozáskor behajtható (szerszám nélkül), hogy ne akadjon el az ágakban és eldőlés esetén ne sérüljön/törjön el a tükör. Nem csak enduro, hanem túra, sporttúra, túraenduró, kaland motorokra is hasznos és ideális kiegészítő a gyári tükör helyett.
Mivel a tükör E jeles így sem műszaki vizsgán, sem közúti ellenőrizésen nem kötnek bele.
A csomag tartalma 1 db tükör, amely jobb- és baloldalra is egyaránt felszerelhető, M10x1, 25-ös jobb menetes, E-jeles tükörre vonatkozik! 8-as adapterrel bármilyen kormányra felszerelhető! )
Mindkét típusú/méretű kormányon (22/28 mm-esen) használható!
Ideális eltört, sérült tükör pótlására!
AKCIÓ! BOLTI ÁRA ALATT!
===========================================================================
A megrendelés folyamata:
Fent a terméklapon a „ Megveszem most! ” gombra (narancssárga) kattintva tudja megrendelni a terméket.
A következő oldalon kiválaszthatja, hogy:
- személyesen (Debrecenben ) veszi át a terméket, vagy
- futárszolgálattal házhoz szállítást kér.
Házhozszállítás esetén a következő lapon tudja megadni a szállítási címet!
A vásárlást követően néhány percen belül a rendszer a vaterán megadott email címére egy visszaigazolást küld, ebben pedig minden további tudnivaló szerepel (bankszámlaszám, ahova a vételárat és szálíltási költséget utalhatja, elérhetőség, stb).
Egy erre küldött válaszemailben fel tudja venni velem a kapcsolatot.
RENDELJE MEG MOST ÉS VEGYE ÁT A TERMÉKET 48 ÓRÁN BELÜL! *
*Az átutalás indítását követően mindössze 48 órán belül (2 munkanapon belül) kézbesíti a terméket a DPD.
A csomag végig nyomon követhető, így biztonságban van a pénze és a vásárolt termék is.
Amennyiben több terméket vásárol, spórolhat az újabb szállítási költségeken. További termékeinket megtalálja a lenti galériában, vagy ide kattintva: "Az eladó további termékei"
(A termékekből korlátozott mennyiség van raktáron, ezért a kinézett termék megrendelését követően is meg tudja nézni a termékeinket - így biztosan nem marad le a termékről! )
Vásároljon megbízható Eladótól!
AZ ELADÓ ÖSSZES TERMÉKÉHEZ KATT IDE!
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 19:51 .

Neon színek- virágos körsál, strandkendő - Jelenlegi ára: 1 440 Ft
Feltünő színvilágú, mozgalmas mintázatú vékony lenge anyagú körsál, strandkendő. Keveset használt, hibátlan állapotú.
Mérete 2x89cm x 77cm
S8
Kérlek olvasd el a "Saját oldam" információit, és annak tudomásául vételével licitálj. Köszönöm.
Mérésnél ne a saját méretükkel , hanem egy hasonló szabású és anyagú saját ruha méreteivel vessék össze az általam mért adatokat.
Kérem, hogy körültekintően válasszanak méretet, mert cserét-visszavásárlást nem tudok biztosítani.
A termékeket összehajtva, postakész csomagként tárolom, ezért hajtogatási és gyűrődés nyomok lehetnek rajta, melyet öblítéssel vasalással el lehet tüntetni.
Jelenlegi ára: 1 440 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 18:33 .

Intel Core i5-650 - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Tesztelt, tökéletesen működik.
Személyesen Debrecenben lehet átvenni.
Posta is megoldható.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 16:51 .
Személyesen Debrecenben lehet átvenni.
Posta is megoldható.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 16:51 .
HOME LED-es elemlámpa, univerzális, öntapadós GL-05 - Jelenlegi ára: 1 485 Ft
Gyártó:
HOME
Termék típus:
LED-es elemlámpa
Vonalkód (EAN):
5999084937768
Várható kiszállítás legkorábban:
1
Kézbesítési idő:
1-2 munkanap
VTSZ:
8513100000
EAN:
GL_05
Licitszorzó:
Telefonszám:
061 99-88-213
1x3 W hidegfehér (4200 K) COB LED
a búra megnyomásával be és kikapcsolható
masszív műanyag ház, öntapadós felülettel
tápellátás: 3x1, 5 V (AAA) elem (nem tartozék)
méret: ? 10x3cm
Gyártó: HOME
Jelenlegi ára: 1 485 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 16:03 .
HIKVISION DS-2CE16D8T-IT3F (2.8mm) Infra kamera 118442 - Jelenlegi ára: 21 780 Ft
HIKVISION DS-2CE16D8T-IT3F (2. 8mm) Infra kamera 1184421/2. 8" CMOS, HDTVI/HDCVI/AHD/CVBS, 2MP, 2. 8mm, WDR, DNR, ICR, EXIR, IP67, 12VDC.
- 1/2. 8" 2MP CMOS.
- Beépített 2. 8mm objektív.
- Felbontás: 1920 x 1080.
- Vízszintes látószög: 104°.
- Függőleges látószög: 55°.
- Fényérzékenység: 0. 003Lux/F1. 2, IR esetén 0LUX.
- EXIR LED-ek megvilágítási távolsága: maximum 60m.
- Automatikus nappali/éjszakai üzemmód (ICR).
- Automatikus fehérfény egyensúly (AWB).
- Digitális zajcsökkentés (3D DNR).
- Széles dinamikai tartomány (WDR).
- Kézi vagy automatikus elektronikus zársebesség: 1/25 - 1/50. 000mp.
- HDTVI/HDCVI/AHD/CVBS kimenet.
- IP67 védettség.
- Működési hőmérséklet: -40°C - +60°C.
- Működési páratartalom: 10% - 90%.
- Tápfeszültség: 12VDC.
- Teljesítményigény: maximum 3. 4W.
- Méret: 86. 7 mm x 81. 6 mm x 226 mm.
- Súly: 560g.
Jelenlegi ára: 21 780 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 14:48 .

Canon EOS 6D - 129k expo - Jelenlegi ára: 125 000 Ft
Eladóvá vált egy Canon EOS 6D 128. 958 expo-val.
Esztétikai kivetnivalók:
Alsó sarkain használatból eredő kopás
6D felirat-nál a takarógumi hiányzik
Az LCD kijelzőn van 1-2 használatból eredő karc, vizuális használatkor nem zavaró
Minden gomb tökéletsen működik, folyadékkristályos kijelző ép, szenzor tiszta és sérülésmentes
A csomag tartalma:
Canon EOS 6D váz
1 gyári LP-E6N akksi (teljes töltöttségnél 3 zöldet mutat)
1 utángyártott akksi (soha nem volt használbva)
1 micro usb-s dupla töltö
1 32GB-os Sandisk SD kártya
1 pánt
Személyesen érdeklődni itt üzenetben vagy telefonon lehet
Találkozó a Budapesten a VI kerületben.
Jelenlegi ára: 125 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 13:33 .

Dibuz Ágoston: HARDWARE KATALÓGUS ALKATRÉSZEK, ELEMEK (1985) - Jelenlegi ára: 650 Ft
Eladó a képeken látható " Dibuz Ágoston: HARDWARE KATALÓGUS ALKATRÉSZEK, ELEMEK (1985) " c. kötete!
Súly~ 370. g, 250. oldal!
A könyv állapota: jó-megkímélt, kötése-lapok rendben, könyvtári bélyegzéssel!
Személyes átvétel a XVI. kerületben rugalmasan, K- és P. napokon az Örs-vezér + Gellért téren és Műegyetemen lehetséges a du. órákban egyeztetés után!
Jelenlegi ára: 650 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 11:39 .

2021. március 30., kedd
925 EZÜST GYŰRŰ (050703) - Jelenlegi ára: 4 200 Ft
925-ös Magyar fémjelű ezüst gyűrű, cirkonokkal. 18, 5 mm.
Mielőtt kérdezne vagy ajánlatot tenne, látogasson el az oldalamra.
Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 10:54 .

ZK-1002M 2*100W erősítő + BT 5.0 + AUX + pendrive - Jelenlegi ára: 6 200 Ft
2*100 W erősítő, végfok
- Táp : DC 8-24 volt
- Bluetooth 5. 0
- 3, 5 jack AUX bemenet
- 3, 5 jack AUX kimenet
- USB-C pendrive
- mobil aplikáció irányatás
- bluetooth hatótáv kb 15 méter
- hangszóró impedancia : 4, 8 ohm
- fordított polaritás védelem
- rövidzár védelem
Más futárszolgálat választása esetén, az árak csomagküldő. hu átvevőhelyeire vonatkoznak !
Kérem válasszon átvevőhelyet az alábbi linken :
https: //www. csomagkuldo. hu/atvevohelyek
Rendeléskor, a megjegyzés rovatban kérem megadni, a hely nevét és címét, vagy elegendő csak a kódját.
Kérem nézzek, meg a többi termékemet is.
Jelenlegi ára: 6 200 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 09:45 .

Bukócső HEED - BMW G 650 GS (2010-2015) / G 650 GS Sertao (2010 - 2015) - Jelenlegi ára: 44 465 Ft
Bukócsövek / bukócső HEED - BMW G 650 GS (2010-2015) / G 650 GS Sertao (2010 - 2015)
Professzionális kivitelezés:
Anyaga: acél
Hajlítás: CNC
Vágás: lézeres
Hegesztés: TIG
Festés: porfestés
Szine: fekete
Nincs szükség a motor szerkezetének megbontására
A készlet tartalmazza a felszereléshez szükséges alkatrészeket
A szett tartalmaz csövek bal és jobb oldalán egy motorkerékpár.
Jelenlegi ára: 44 465 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 08:22 .

InnovaGoods Kisállat Kefe és Masszázs Kesztyű - Jelenlegi ára: 2 866 Ft
EAN:
8435527813512
Gyártó:
InnovaGoods
Az új InnovaGoods Home Pet Kisállat Kefe és Masszázs Kesztyűvel kedvenced szőrzete mindig tökéletes lesz, míg élvezheti a kellemes masszázst is! Szilikon sörtékLélegző anyagÁllítható tépőzár a csuklónKb. méretek: 16 x 23 cmCsomagolás 24 nyelven (angol, francia, spanyol, német, olasz, portugál, holland, lengyel, magyar, román, dán, svéd, finn, litván, norvég, szlovén, görög, cseh, bolgár, horvát, szlovák, észt, orosz és lett)
Jelenlegi ára: 2 866 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 07:09 .
Flute holder Real Madrid C.F. - Jelenlegi ára: 6 012 Ft
EAN:
8412688392810
Gyártó:
Real Madrid
Ha új, piacra lépő tételeket keresel, bemutatjuk a Flute holder Real Madrid C. F. -ot!
Kapacitás: 2 LSzín: TengerészkékBelső: PárnázottFogantyú a hordozáshoz: ????? ???? Fülkék: Inner housing for cleaning rod
Jelenlegi ára: 6 012 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 05:57 .
Shoulder Bag Moos Camo MOST 18456 HELYETT 10566 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 10 566 Ft
Szereted a divatot és rajongsz a kiegészítőkért? Elhozzuk neked a Shoulder Bag Moos Camo és trendi táskák és pénztárcák széles választékát!
Tulajdonságok: SzárnyasKapacitás: 18 LTartozék: PénztárcaFülkék: Belső zsebKivitelezés: Fiatal
Jelenlegi ára: 10 566 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 04:39 .

IP Kamera approx! APPIP03HDP2P HD IR P2P micro SD Wifi Fehér - Jelenlegi ára: 20 682 Ft
EAN:
8435099518839
Gyártó:
approx!
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg IP Kamera approx! APPIP03HDP2P HD IR P2P micro SD Wifi Fehér-et verhetetlen áron. Eszköz: KamerákTípus: IPMárka: Approx!: Statikus
Jelenlegi ára: 20 682 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 03:22 .
Oriflame Love Potion parfüm ÚJ! Akciós ár! - Jelenlegi ára: 3 390 Ft
Love Potion, azaz szerelmi bájital a fűszeres gyömbér,
a kakaóvirág és a csábító csokoládé aromájával. 50 ml
Szavatosság 2023/01.
Új, celofános bontatlan csomagolásban .
Az ár EGY termékre vonatkozik!
Ajánlott levélként csak postán maradóra kérhető,
postacímet kérek!
Több termék vásárlása esetén egy csomagban postázok .
Jelenlegi ára: 3 390 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 02:09 .

Sony Ericsson S700i - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Elforgatható telefon, minden működik rajta, szép állpotban, kártyafüggetlen, memóriakártyával, töltővel.
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 00:51 .
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-31 00:51 .
EZ40. elektroncső - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Fűtésre próbálva, jó..... ..... ..... ..... ..... ..... .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 23:39 .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 23:39 .
Lemez, lemezek, LP , Korda, Komár, Szécsi stb. - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Lemez, lemezek, LP , Korda, Komár, Szécsi stb.
Borító állapota használt.
Lemez állapota közepes minőség.
Lemezek listája:
Disco Party
Korda György
Szécsi Pál
Szűcs Judit
Komár László
Záray Vámosi
Kovács Kati-LGT
A képeken látható termék az aukció tárgya.
Minimálár nincs.
Megkérem tekintse meg a többi termékemet is, köszönöm!
Aki elnyeri a licitet megkérem 2 napon belül jelentkezzen, és 3 napon belül egyenlítse ki a számláját, köszönöm!
Átvétel kizárólag előre utalás lehetséges, utánvétel nem postázok!
FOXPOST, és MPL csomagautómatákon, postapontokon keresztül, illetve házhozszállítással postán keresztül tudom továbbítani a terméket a nyertes vásárló részére.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
Az állapotukkal kapcsolatos tévedés jogát fentartom.
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 22:22 .

Csendőr csendőrök a Monarchia idejéből - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Katonák és csendőrök a Monarchia idejéből. EREDETI fotó keretezve.
Méret: 13, 5x17 5cm
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 21:09 .
Méret: 13, 5x17 5cm
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 21:09 .
Zip-zap erdei állatos plüss hálózsák 6-12 hó 2.5 tog - Jelenlegi ára: 1 950 Ft
Eladó a képeken látható hálózsák.
Beleírt mérete: 6-12 hó
Hossza: 74 cm
Mellbősége: 30 cm
Ujja nyaktól: - cm
Személyes átvétel, licittörlés nincs !
Köszönöm a megértést.
A postaköltég pontos. Több termék vásárlása esetén pontosítsunk.
Csak MPL futárral tudok postázni, DPD, webox, Foxpost, ajánlott levélként, egyébb csomagküldő szolgálattal nem.
Ujjhosszt mindig nyaktól mérek.
Termékeim angol használt ruhák.
Minden esetben mosást, vasalást igényelnek.
Kisebb folt, bolyhosodás előfordul a ruhákon.
Ha egyéb hibát látok igyekszem külön feltüntetni, de ha valami elkerülte volna a figyelmemet kérlek jelezd és megbeszéljük.
Fizetési feltételek:
Az aukció vége után 5 munkanapon belül kérem a vételár+posta értékét átutalni.
A mindenkori postai díjaknak megfelelően postázok. Csomagolási költség nincs.
Postázási feltételek:
A vételár beérkezését követően legkésőbb 4 munkanapon belül.
Kérem akinek ez nem felel meg ne licitáljon, vagy egyeztessünk, mert egy héten 2-szer jutok el a postára, nem tudok minden nap postázni.
Jelenlegi ára: 1 950 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 19:54 .
Máris János: Életfáklya (dedikált) (A) - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Kiadó: Gyóni Géza Irodalmi Társaság
oldalak száma: 71
Vásárlásával társadalmi célokat támogat.
Minden vásárlónk nyugtát vagy kérésre számlát kap.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 18:39 .
Ultrahangos párologtató dekorlámpa - mist of dreams - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Mist of Dreams párásító, dekorlámpa
Elektrolizissel készit párát miközben különböző szinekkel világitja meg. Nagyon hangulatos!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 17:22 .

Univerzális Autós Telefontartó - Jelenlegi ára: 1 Ft
Univerzális autós telefontartó csipeszes tapadókorongos. Anyaga: Abs. A termék külföldről érkezik, a várható szállítás 2-3 hét a postaköltség 2500ft. Postázást követően követési számot küldök.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 16:09 .
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 16:09 .
Női ezüst karlánc, karkötő, virág, lepke, pillangó, 18 cm - Jelenlegi ára: 4 690 Ft
Termék:
Különleges, virágmintás női karkötő. A termékeink között bokalánc is van hozzá!
Méret:
Hossza: 18 cm.
Leírás:
925-ös finomságú ezüstből készült, kiváló minőségű magyar termék. Itt a megszokott kiskereskedelmi áraknál 20-30%-kal kevesebbért lehet az Öné.
Garancia:
Garanciát vállalunk, hogy a forgalmazott ezüst és arany termékeink anyaga valóban a leírásban megadott nemesfémből készült, amit számlával is igazolunk. A termékekben hivatalos magyar fémjel és gyártójel található. Az internetes kereskedelmi engedélyekkel rendelkezünk és az aktuális jogszabályokat betartjuk.
Díszdoboz:
Vásárolható díszdoboz az ékszerekhez. A dobozok a termékeim között megtalálhatóak. A díszdobozos postázásnál a postaköltséget csak egyszer kell fizetni.
Szállítási információ:
Több termék egyidejű vásárlás esetén az alap postaköltséget csak egyszer kell kifizetni.
A sikeres licitálás vagy fix áras vásárlás után érkezik egy automata e-mail, amiben megtalálható a bankszámlaszám és az utaláshoz szükséges minden információ. A gyűrűméret meghatározásához letölthető mérősablont biztosítunk. A termékek biztonságos egyszerű műanyag, vagy keménypapír dobozban és buborékos borítékban kerülnek feladásra, de igény szerint vásárolható díszdobozos csomagolás is. A szállítási idő 1-5 munkanap. A sürgős szállítási határidőt kérjük előre jelezze!
Az egyedi gravírozott termékeknél csak előre utalásos fizetést tudunk elfogadni!
Jelenlegi ára: 4 690 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 14:51 .

Ekg Heart Screen 80G Innomed - Jelenlegi ára: 180 000 Ft
Ekg Heart Screen 80G Innomed - a képeken is látható szép, újszerű állapotban -, összesen 2 tekercs hőpapírt használt el, rengeteg tartalék hőpapírral, új Panasonic akkumulátorral, hibátlan állapotban eladó.
A szállítási költség - a mindenkori aktuális postai díjszabás szerint - a vevőt terheli.
Csak előre utalást követően szállítok!
Utánvétes szállítást nem vállalok!
Jelenlegi ára: 180 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 13:33 .

Pihe-puha kutya overál 28cm - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Pihe-puha kutya overál
28cm háthosszra
Új
Amelyik terméken van licit, ott nem tudok fix árat beállítani!
A ruhákat személyesen Gyömrőn és Bp. XVI. ker-ben a vásárlás után megadott címen lehet átvenni. (Ez utóbbinál csak hétköznapokon 8-14 óráig. )
Hétköznapokon napközben Bp. Keleti pu_Örs vezér tér, M2 és M4-es metró vonalán is lehetséges a személyes átvétel. Előre egyeztetés szükséges, mert nem megyek minden nap!
KÉREM FIGYELEMBE VENNI, HOGY JANUÁR 1-TŐL A POSTA NEM SZÁLLÍT AJÁNLOTT KÜLDEMÉNYKÉNT, AMI 3CM-NÉL VASTAGABB, TEHÁT NEM FÉR BELE A POSTALÁDÁBA!
Ezeket a küldeményeket csak csomagként veszik fel, ezért a legolcsóbb szállítási díj 1290Ft!
MPL csomagautomata: 700Ft, akinél erre nincs lehetőség, akkor a vatera futár még mindig csak 1245Ft.
Vásárlás előtt kérem ennek tudatában licitálni, leütni a termékeket!
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 11:45 .

2021. március 29., hétfő
Mágneses rajztábla pecsétekkel - közepes méret - Jelenlegi ára: 1 790 Ft
A Mágneses rajztábla pecsétekkel - közepes méret leírása: Rajzolj kedvedre a pecsétekkel is felszerelt rajztáblára! A Mágneses rajztábla pecsétekkel műanyagból készült, mágneses tollal és pecsétekkel. A rajztábla lényege, hogy a fehér felületre a tollal tudsz rajzolni, a toll fekete nyomot hagy maga után. A tábla belseje vasporral van töltve, amit a mágnes segítségével tudsz megjeleníteni. Ha végeztél a rajzzal, akkor a tábla alján lévő csúszkával tudod törölni. Tábla méretei: 30 x 22 x 3 cm.
Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 11:03 .
Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 11:03 .
Helyettesítő akku Bosch fúró-csavarbehajtó GSR 14,4VE2 NiMH O-akku japán cellás (PROFI) - Jelenlegi ára: 16 490 Ft
Helyettesítő akku Bosch fúró-csavarbehajtó GSR 14, 4VE2 NiMH O-akku japán cellás (PROFI)
Feszültség: 14, 4V
Teljesítmény: 2500mAh/36Wh
Típus: NiMH
Szín: Piros
Méret: 107mm x 86mm x 112mm
A termék postai vagy futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen Sopronban vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 305. § (1) és (2) bekezdése szerint: A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben! A 6. hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
1. 20. BOS. 9. 24
Jelenlegi ára: 16 490 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 09:48 .

Gyerek hátizsák,hütőtáska - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Eladó a képen látható gyerek hátizsák, ami hütötáska is egyben. Lehet sima hátizsáknak, és hütőtáskának is használni. 1db cibzáros része van. Jó állapotú. Mérete: magassága: 34cm, szélessége: 23cm. Ovis táskának is jó. Mi sajnos kinöttük. Előreutalás után postázom, postán maradón ajánlottan. Mpl, Foxpost automatába is. Személyes átvétel esetén, előre megbeszélt időben a Köki terminálnál, Örs vezér terén is átvehető.
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 08:33 .
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 08:33 .
Peugeot 308 visszapillantó tükör alkatrésznek - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Peugeot 308 visszapillantótükör alkatrésznek.
Elektromosan behajló de valamiért vissza nem akar hajlani.
Tükör lap nélkül.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 06:51 .

Mini Ventillátor USB-vel Számítógéphez 144389 - Jelenlegi ára: 3 402 Ft
EAN:
4899888118534
Gyártó:
Gadget and Gifts
Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Mini Ventillátor USB-vel Számítógéphez 144389 és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát! Be / Ki kapcsoló: igenKapcsolatok: USB x 1Tartozék: KábelMéretei kb.: 14, 9 x 14 x 9, 5 cm
Jelenlegi ára: 3 402 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 05:48 .
Barbie: Az elveszett szülinap Skipper baba kutyakölyökkel - Mattel - Jelenlegi ára: 8 730 Ft
A Barbie: Az elveszett szülinap Skipper baba kutyakölyökkel - Mattel leírása: Az elveszett szülinap nem is lenne teljes, ha Barbi bármelyik testvére hiányozna róla, így a kislányok egészen biztos, hogy hatalmas örömmel fogják fogadni Barbie szépséges testvérét Skippert. Ráadásul ebben a csomagban nem csak egy szép baba található, a kényelmes nyári sortban és rövid ujjú felsőben, hanem olyan kiegészítők is, mint egy rendkívül cuki kölyökkutya, vagy egy utazóbőrönd, amiben kényelmesen elfér a baba fürdőruhája, így biztosak lehetünk abban, hogy egy tengerpart közeli kalandra van kilátás. Jellemzők: - Skipper baba- Mozgatható végtagokkal- Kutyakölyökkel- Fürdőruhával- Utazó táskával- A baba mérete kb 30cm
Jelenlegi ára: 8 730 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 04:45 .
Jelenlegi ára: 8 730 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 04:45 .
Haditudósító 2014/4. - Kosaras Péter Ákos - Jelenlegi ára: 560 Ft
Haditudósító 2014/4. - Kosaras Péter Ákos
Kiadó: Nemzetek Európája Kiadó
Kiadás éve: 2014
Kiadás helye: Budapest
Kötés típusa:: tűzött
Terjedelem: 48
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Állapot: Jó
Megjegyzés: A fedlap kissé kopottas.
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!
[(**105403446**)]
Jelenlegi ára: 560 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 03:22 .

George pulóver 7-8 éves - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Eladó a képen látható kislány pulóver. Beleírt méret: 7-8 éves, 122-128cm. Hátul a nyakánál, egy gombbal gombolható. Jó állapotú. Teljes. h: 46cm, ujj. h. nyaktól: 48cm. Előreutalás után postázom, postán maradón, ajánlottan. Mpl, Foxpost automatába is. Személyes átvétel esetén, előre megbeszélt időben a Köki terminálnál, Örs vezér terén is átvehető.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 01:48 .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 01:48 .
GT-R Touring (Angol) Sony Ps2 Playstation 2 eredeti játék konzol game - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Eladó a képen látható Playstation 2 játék!
Tökéletesen működik!
A játék nyelve: Angol
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-30 00:54 .

Ruttka Ferenc:Szakállas férfi - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Ruttka Ferenc (1926-2019) szakállas férfi portréja, olajfesték papíron.
A kép méretei 31x21 (+ keret)
1952-56: Magyar Iparművészeti Főiskola, díszlettervező szak, mesterei: Varga Mátyás, Miháltz Pál, Köpeczi Bócz István, Vogel Erik. 2004: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt. Tanulmányai befejeztével a MAFILM-nél dolgozott, többek között Keleti Márton, Fábry Zoltán, Jancsó Miklós filmjeihez készített díszleteket. A 60-as évek elejétől dzsesszdobosként ismert, Kovács Gyula tanítványa volt. 1961-ben Josephine Baker magyarországi turnéján Gyulai Gál János zenekarában játszott. 1967-77 között Németországban élt, ahol a zenélés mellett filmek díszletterveiben a müncheni Bavaria Filmstúdiónál dolgozott, többek között Fassbinder filmjében. Csók István biztatására kezdett el festeni. 1980-82: MAFILM, 1980-85: Visegrádon Székely István tanítványa volt. Képein sajátos technikával hordja fel az olajfestéket, amely dinamikus ecsetvonásokként hat, majd az így nyert felületre festi vagy karcolja motívumait: fákat, profetikus és mitikus emberalakokat, bibliai történeteket idéző arcokat. Színharmóniái felismerhető, összetéveszthetetlen egyéni jegyeket hordoznak. Jellemzően zöld-kék-barna színeket használ, de tragikus felhangú profetikus ábrázolásain a vörös és a fekete – a jó és rossz küzdelme – szimbolikus értelmet nyer. Festői műveit a dzsessz dallamvonulataihoz hasonlóan szabadon áramló vonalak alakítják, rétegei az egymás után megszólaló hangszerek együttes hangzását idézik érzékletesen. “ Ruttkafák” sorát alkotja meg mintegy tragikumot hordozó önarcképként, a valódi önarcképek mellett. Fa-ábrázolásai – nyilatkozatai szerint – második jelentést is hordoznak, egyben a savas esők okozta erdőpusztulásokra figyelmeztető felkiáltó jelek. Biztos kezű grafikus. Barátairól, ismerőseiről készített lendületes portréi találó jellemrajzok. Rajzai rendszeresen jelentek meg a Magyar Nemzet, a Népszava, a Magyar Hírlap hasábjain a 60-as évektől a 90-es évek elejéig. A művészet egyik fő céljának tartja a katasztrófa sújtotta területeken élő emberek megsegítését, számos felajánlást tett képeinek bevételeiből. Az Örmény Tanácsköztársaság Legfelső Tanácsának és Minisztertanácsának Aranydiplomáját így nyerte el, amikor 1989-ben az országot földrengés pusztította. Emellett a magyar művészet “ nagyköveteként” festményeket ajándékoz a vezető államok prominens személyiségeinek (II. János Pál, Ronald Reagen, Helmut Kohl, Liz Taylor, John Glenn, Franz Beckenbauer), akiktől a világbéke megerősítéseként értelmezett köszönő leveleket őriz.
/Forrás: artportal. hu- Muladi Brigitta/
A kép mérete 50x75 (+keret)
Kérem, tekintse meg a többi termékemet is, melyek között megannyi más kortárs festményt és műtárgyat is talál.
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 23:39 .

Ruttka Ferenc (1926-2019): Fa - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Ruttka Ferenc (1926-2019): Fa c. festménye, olajfesték papíron.
A kép méretei 13x19 cm (+ keret)

Az aukció vége: 2021-03-29 22:22 .

Kamasz lány 33-as újszerű márkás EREDETI UGG nagyon menő tornacipő, fűzős sportos cipő - Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Nagyon menő darab és újszerű állapotban. (huszonezer volt új áron kb)
Ezüstös-arany árnyalat- nem feltűnően sárgás arany szín.
Hibátlan.
Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 21:03 .

NIKE bőr szárascipő 19.5 - Jelenlegi ára: 3 200 Ft
eredeti NIKE bőr száras kiscipő bélelt belsővel megkímélt állapotban.
Üdvözöllek kedves érdeklődő!
Licitálás előtt íme néhány fontos információ.
Vásárlási igényeknek megfelelően érdemes figyelembe venni a termék minőségi besorolását---vagyis csak a "hibátlan újszerű"kategóriától várható az ilyen jellegű igény.
A gyártó által megadott méretre ill. a rendszer által magadott UK számra felelősséget nem tudok vállalni, ezért fontos figyelembe venni az általam megadott méréseket.
Vásárlásnál ezért elsődleges szempont a mért adat amiért vállalom a felelősséget, csak másodlagos a megadott méret, ha pedig a kettő nincs szinkronban akkor téssék kérdezni!
Nagy általánosságban a fényképező vakuja 1-2 árnyalatot világosít az eredeti színen.
1Ft-os aukciót elfogadható ajánlat esetén lejárati idő előtt lezárok!
A ruhák a képen látható állapotban eladók--mosást vasalást igényelhetnek, az esetleges szennyeződés mosással eltávolítható!
A licitálást felelőségteljesen kérem átgondolni mert menetközben licitet nem törlök!
Zárás után a kapcsolatot nyitólevél formájában felveszem a vevővel---kérném kizárólag erre válaszoni, de ha még sem akkor tárgyként a termék nevét feltüntetni--megkönnyítve a beazonosítást.
A kapcsolat felvételére 4 nap a vételár utalására 7 nap áll rendelkezésre--kivétel ha a licit előtt másként egyezünk meg.
Ebből adódóan kapcsolatfelvétel hiányában 7 nap után negatív értékelés mellett a terméket újralistázom.
Minőségi reklamációt a kézhezvételtől számítva 1-2 napon belül fogadok el, később ugyanis már vitatott lehet a hiba forrása. Visszaküldést postafordultával kérek, az áru kézhezvétele után tudom az ellenértékét visszautalni. A postaköltségek minden esetben a vevőt terhelik!
A visszavásárlás kizárólag a termék rejtett hibájára vonatkozik, amibe nem tartozik bele a láb egyéni adottsága.
A termékek többhetes összevárására csak részutalással van lehetőség.
Kérném mindezek figyelembevételével a licitálást.
Postázási nap: KEDD és CSÜTÖRTÖK
További infóért cat. a Saját Oldalaim ikonra!
Szerencsés licitálást kívánok!
Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 19:54 .
Nitecore THUMB LED kulcstartó/zseblámpa, elemlámpa 120°-ig hajlítható lámpafej 85 lumen fekete - Jelenlegi ára: 8 890 Ft
Nitecore THUMB LED kulcstartó/zseblámpa, elemlámpa 120°-ig hajlítható lámpafej 85 lumen fekete
Szín: fekete
Méret: 74, 00mm x 24, 00mm x 7, 00mm
praktikus és könnyű kulcstartó lámpa 120 ° -os mozgatható fejjel két nagy teljesítményű LED (legfeljebb 85 lumen) a 120 ° -os dönthető zseblámpafej szögén integrált Li-ion Töltő elektronika (mikro-USB töltőport) beépített, újratölthető Li-ion akkumulátor akár 22 órás megvilágítási idővel 3 választható fényerősség erős polikarbonátból készült 1, 5 m ütésállóság teljesítmény és égési idő: Magas ( 85 lumen) körülbelül 45 perc alatt közepén (30 lumen) körülbelül 2 órán keresztül 15 perc alatt alacsony (2 lumen) körülbelül 22 órán keresztül
A termék postai vagy futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen Sopronban vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 305. § (1) és (2) bekezdése szerint: A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben! A 6. hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
8. 71. NIC. 1. 13
Jelenlegi ára: 8 890 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 18:39 .

Élelmiszermoly Csapda Gyümölcsmoly Ellen, Szagtalan, Feromonos Hatás - Food Moth - Jelenlegi ára: 950 Ft
Feromonos hatású molycsapda élelmiszermolyok ellen.
Valamit esznek a molyok a szekrényben? Tele a spájz molyokkal? Használja a Food Moth élelmiszermoly csapdát és nem lesz többé gondja velük!
A Food Moth élelmiszermoly csapdában található feromonos illat odavonzza az élelmiszermolyokat, amik beleragadnak a dobozban lévő ragasztós lapba. 3 hónapos védettséget biztosít!
Használata:
1: Nyissa ki a dobozt, és távolítsa el az élelmiszermoly csapdáról a védőfóliát
2: Helyezze az élelmiszermoly csapdát szekrénybe, az élelmiszermolyok felfedezési helyére
Gyermekek és háziállatok elől elzárandó!
A termék biztonsági adatlapja letölthető innen:
https: //irtotrio. hu/wp-content/uploads/2021/02/Feromonos-elelmiszermoly-csapda_hu_v1. pdf
Jelenlegi ára: 950 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 17:22 .

lego series 3 gyűjthető Hippi - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Eladó a képen látható eredeti lego figura a képen látható tartozékokkal.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 16:09 .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 16:09 .
TOPMODEL TOLLTARTÓ - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
TOPMODEL TOLLTARTÓ
Szép, keveset használt állapotban.
Használható tolltartóként, kozmetikai táskaként vagy apróságok tartójaként...
Cipzárral záródik.
Személyes átvét a XIII. kerületben, lakhelyemen lehetséges.
Szállítás Foxposttal automatába: 699 Ft.
Szállítás Foxposttal házhoz: 1. 299 Ft.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 14:51 .

Notebook adapter töltő DELL 14 - 20 V új - Jelenlegi ára: 8 490 Ft
Új bontatlan, dedicated DELL. MODECOM gyártmány
t: 0. 5 kg
Futárral szállítunk.
Jó licitálást!
Vásárlás után a vatera küld egy értesítő e- mailt a pontos elérhetőségről(telefonszám, e- mail cím, átadás helye, bankszámla szám)
Személyes átvétel estetén: MINDEN SZERDÁN Bp . VI. Kerület Arany János utcai metró-megállóhoz közel, EGYÉB NAPOKON Hatvan városában.
Szállítás:. lásd. Szállítási, fizetési feltételek.
Több termék vásárlása esetén újra számítjuk a postaköltséget, hogy optimálisabb legyen.
Az adás-vétel lebonyolítására a Vatera Szabályzata szerint 14 nap áll rendelkezésünkre, kérem ennek figyelembe vételét !
Fizetés: készpénz, banki utalás, postai utalvány.
Jelenlegi ára: 8 490 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 13:33 .
Vinturi borszellőztető - Jelenlegi ára: 11 990 Ft
Eladó egy Vinturi Red Wine Set gourmet borszellőztető vörös borokhoz. A termék apró hibája, hogy a műanyag meg van pattanva egy helyen, ami használat közben takarásba kerül, nem látszik. A termék luxus minőségű és alkuképes.
Jelenlegi ára: 11 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 10:45 .
Jelenlegi ára: 11 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 10:45 .
2021. március 28., vasárnap
Forever FLY CS-100 Elektromos roller - Jelenlegi ára: 95 190 Ft
Forever FLY CS-100 Elektromos roller
Jelenlegi ára: 95 190 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 11:03 .
Jelenlegi ára: 95 190 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 11:03 .
36/S CIRMOS ANYAGÚ SZÉP DESIGN VIRÁGMINTÁS UJJÚ FELSŐ - Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Köszöntelek az oldalamon : ) !
Ha szereted a színes, mintás, egyedi, vintage, és designer ruhákat akkor nézd meg a többi termékeimet is : )
******************************************************
Cirmos anyagú divatos design virágmintás ujjú felső
teljesen pamut hatású elasztikus poli
Méret; 36/S
****************************************
A ruhában lévő mérettől függetlenül, mindig az általam mért adatokat kell figyelembe venni!
***********************************
Mell: 2* 42-44 cm
Derék: 2* 38-41 cm
Hossz: 56, 5 cm
Csípő: 2* 40-42 cm
Ujja nyaktól: 68 cm
A termék súlya: 0. 146 gramm
Szállítási módok:
Webox és Foxpost nálunk nincs!
- MPL csomagautomata
- Ajánlott postán maradó
- MPL házhoz
- MPL PostaPont
A szállítási klt-ég 2021-es árváltozás miatt változhat !
********************************
Fontos információk vásárlás előtt:
Kérlek, hogy csak akkor licitálj és vásárolj, ha tényleg igényt tartasz a termékre, és megszeretnéd vásárolni, valamint elfogadod az általam megadott vásárlási feltételeket! Amennyibe nem szeretnéd, kérlek, hogy ne okozzunk gondot egymásnak, és ne licitálj vagy üss le terméket! Legyünk Korrektek! Köszönöm!
A termékek, mosva, vasalva nincsenek!
Ha bármilyen kérdésed lenne, írj, nagyon szívesen válaszolok!
Licitet NEM törlök! Utánvéttel nem postázok! Köszönöm, hogy itt jártál, és elolvastad!
Kellemes és sikeres licitálást kívánok : )
Számlaszámom: Takarékbank Zrt vagy OTP, melyet email-ben küldök.
Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 09:48 .
GALLERY FEKETE CIPŐ - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
GALLERY olasz fekete cipő.
Használt, de jó állapotban. (a sarkán lent a lakk néhol megkopott, de más hibája nincs a cipőnek)
Anyaga: velúrbőr és lakk
Mérete: 36-os
Bth: 23cm
Sarok: 10, 5cm
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 08:33 .

Laptoptöltő approx! APPAC USB-C (1,1 m) Fekete MOST 18416 HELYETT 10814 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 10 814 Ft
EAN:
8435099526643
Gyártó:
approx!
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Laptoptöltő approx! APPAC USB-C (1, 1 m) Fekete-et verhetetlen áron.
Szín: FeketeAnyag: MűanyagAC bemenet: 100-240 VDC kimenet: 5V/3A, 9V/3A, 12V/3A, 15V/3A, 20V/2. 25AKábel hossza: 1, 1 mDugó típus: Típus CMéretei kb.: 11, 5 x 8 x 3 cm
Jelenlegi ára: 10 814 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 06:48 .
USB Kábel - Micro USB és Világítás approx! APPC32 USB 2.0 MOST 4501 HELYETT 2679 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 2 679 Ft
EAN:
8435099522430
Gyártó:
approx!
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg USB Kábel - Micro USB és Világítás approx! APPC32 USB 2. 0-et verhetetlen áron.
Kábel hossza: 1 mSzín: FehérCsatlakozás: USB 2. 0
Jelenlegi ára: 2 679 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 05:45 .
SATA Adapter - PATA/IDE PC Connectland (Refurbished A+) MOST 10534 HELYETT 5634 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 5 634 Ft
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromostermékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg SATA Adapter - PATA/IDE PC Connectland (Refurbished A+)-et verhetetlen áron.
Típus: AdapterKapcsolat: SATAÉrvényes: PCMéret: MiniFelújitott termékek: ezek a termékek visszavonási vagy kiállítási időszakban kerülnek visszaküldésre, amelyeket időnként tesztelésre használtak némelyiket kissé sérült csomagolással vagy láthatóan nyitott eredeti csomagolással értékesítik. Valamennyi terméket átdolgozták, hivatalos garanciával rendelkeznek márkájuk és tökéletesen működnek. Állapotuktól függően az alábbiakba sorolhatók:
A + / kifogástalan: kifogástalan állapotban lévő termékek, amelyek eredeti csomagolása felnyitható vagy helyettesíthető egy másik, nagyon jó állapotban. A / Like New: olyan tökéletes állapotú termékek, mint az új, amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült, vagy kicserélték őket egy másikra. B / Nagyon jó: olyan termékek, amelyek nagyon jó állapotban vannak, esetleges esztétikai hibákkal rendelkeznek, tökéletesen működnek, és amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült lehet. C / jó állapot: jó állapotú, esztétikai hibákkal rendelkező termékek, amelyek tökéletesen működnek, és amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült lehet. D / Helyes: megfelelő állapotú termékek, esztétikai hibákkal vagy a tartozékok hiányával, tökéletesen működő termékek, amelyek eredeti csomagolása nyitott vagy kissé sérült lehet.
Jelenlegi ára: 5 634 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 04:48 .

Canon pc1107 fényképezőgép - Jelenlegi ára: 500 Ft
Canon digitális fényképezőgép, garázsban fellelt, állapot ahogy a képeken
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 03:33 .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 03:33 .
Matchbox Datsun 510 Rally - Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Matchbox Datsun Rally 510 bontatlan bliszteres darab . . .
Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 01:54 .
Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 01:54 .
Thomas Mini James mozdony eladó - Jelenlegi ára: 600 Ft
Eladó a képen látható Thomas Mini James mozdony.
Mérete: 5x2, 5x3 cm
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 00:45 .
Mérete: 5x2, 5x3 cm
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-03-29 00:45 .
Angyal fém doboz, angyal mintás - Jelenlegi ára: 800 Ft
angyalokkal díszített fém doboz
tiszta, hibátlan, szép állapotban
10cm x 6cm x 2, 5cm
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 23:45 .
tiszta, hibátlan, szép állapotban
10cm x 6cm x 2, 5cm
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 23:45 .
retró tábla (HOT-DOGS, HOT-DOGS) - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Retró táblák mérete: 30x15cm illetve 30x20cm A táblák egyesével is megvásárolhatók és összeválogathatók. 1500Ft/db Több tábla vásárlása esetén kedvezmény. 10db tábla vásárlása esetén ingyenes posta! Személyes átvétel Budapest XIV. vagy IX. kerületben. Az ország több településére megoldható a ingyenes kiszállítás. (egyeztetés) Természetesen igény szerint Postázom, Foxpost stb. (utánvéttel is)
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 22:22 .
Gyermek 4 db-os trikó szett 152-es méretben - Jelenlegi ára: 3 199 Ft
Eladó a képeken látható kisfiú 4 db -os trikó szett. Keveset használt.
Szép, megkímélt állapotban.
Jelenlegi ára: 3 199 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 21:09 .
Szép, megkímélt állapotban.
Jelenlegi ára: 3 199 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 21:09 .
CNMG160616 esztergalapka marólapka - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
A címben és a képeken látható lapka eladó. 4 doboz van. Az ár 1 doboz.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 19:54 .
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 19:54 .
996. Kék ruha / jelmez kislányoknak - Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Eladó a képen látható jelmez.
Beleírt méret: "L"
Mért méretek:
- teljes hosszúság: 78 cm
- szélesség (mellnél): 31 cm
- ujjhossz: 14 cm
Állapotát a képek tükrözik.
A jelmezek használtak, így szálhúzódás, kisebb folt előfordulhat rajtuk!
A nagyobb hibákat próbálom jelezni és/vagy fényképezni. Ha esetleg valamit nem vettem észre, bátran szólj, s megbeszéljük : )!
A termékeket használat előtt tisztítani szükséges!!
Kérdezz Bátran: ))
Pontos postaköltséget csomagolás után tudok mondani!!
Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 18:39 .
BMW E60-E61 fényszóróbura - Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Eladó a képen látható BMW E60-E61 fényszóró búra,, face lift előtti verzió. Utángyártott nem gyári.
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 17:22 .
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 17:22 .
License Agreement - Global License Agreement for Tools Products - Jelenlegi ára: 500 Ft
Szerszámtermékek globális licencszerződése
Soknyelvű, újszerű példány.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 16:09 .
Soknyelvű, újszerű példány.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 16:09 .
Lego Atlantis 8060 - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Lego Atlantis 8060
használt, jó állapotú
hiánytalan
doboza nincs, leírás van
XII. vagy VI. kerület vagy posta, foxpost
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 14:51 .

Cumisüveg melegentartó - Jumbo New Baby Róka fehér - Jelenlegi ára: 1 550 Ft
Márka:
NEW BABY
Tömeg:
Nem:
Unisex
Várható szállítási idő:
3-5 munkanap
ÁFA kulcs:
27%
Cumisüveg melegentartó
Könnyű, kompakt és kényelmes termotáska Jumbo New Baby. Minőségi anyagból készült. Tökéletes hőszabályzó tulajdonságai szükség szerint melegen vagy hidegen tartsák az ételt. Belső átmérője kb. 7, 5 cm, magassága kb. 25, 5 cm, sélessége 10 cm. Összetétel: polisztirol.
Jelenlegi ára: 1 550 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 12:45 .
PIAGGIO TYPHOON VISSZACSAPÓ SZELEP TYPHOON,NRG,ZIP - Jelenlegi ára: 6 643 Ft
TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 82774R / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000125340
Jelenlegi ára: 6 643 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 11:54 .
Jelenlegi ára: 6 643 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 11:54 .
2021. március 27., szombat
Lengyel túrista palack Könnyen tölthető fajta ! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó a képeken is látható hagyatékból maradt Lengyel túrista palack . Több darab is van ha érdekel szólj és felrakom azokat is ! Ez az otthon is könnyen megtölthető fajta . ha megvásárolod elmondom hogyan kell . Most ebben a palackban van valamennyi gáz tehát kipróbálható Fix áras azonnal leüthető ! Kérem elolvasni és tudomásul venni a fizetési és szállítási feltételeket.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 11:03 .
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 11:03 .
Ajtófigyelő kamera fényképezővel LCD kijelzős 2.8" 90 fokos - Jelenlegi ára: 20 590 Ft
Ajtófigyelő kamera fényképezővel LCD kijelzős 2. 8" 90 fokos
Jelenlegi ára: 20 590 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 09:48 .
Jelenlegi ára: 20 590 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 09:48 .
Blackberry Leap Cyoo Pro Plus edzett üvegfólia 0,33mm - Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Blackberry Leap Cyoo Pro Plus edzett üvegfólia 0, 33mm
Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 08:33 .
Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 08:33 .
A Falka DVD - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képen látható DVD film TK-s használt, de megkímélt, állapotban!
A lemez teljesen karcmentes!
A tok sérülésmentes, a borító nem szakadt, a fólia enyhén kopottas a használat miatt!
A borítón sajnos a kölcsönzői használat miatt több jelzés is található, ami a képeken is látszik, egyébként teljesen rendben van a film!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 06:48 .

Karámba zárva, 35x45cm, olaj, kortárs lovas festmény - Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Ujhelyi Jenő kortárs festőművész lovas témájú alkotása.
35x45 centiméteres olaj festmény, farostlemezen.
Kérem tekintse meg további képzőművészeti alkotásaimat is ezen az oldalon!
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 05:54 .

Bluetooth Hangszóró 3W 146300 MOST 13259 HELYETT 6449 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 6 449 Ft
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Bluetooth Hangszóró 3W 146300-et verhetetlen áron.
Kapcsolat: BluetoothTeljesítmény: 3 WÚjratölthető: USBTartozék: Kábel
Jelenlegi ára: 6 449 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 04:45 .

Légpisztoly Kandar - Jelenlegi ára: 11 900 Ft
légpisztoly, nagyonszép állapotban eladó. Erős, jó tömítettség, jó markolat(fa)nem repedt-nem törött., kaliber, 5. 5mm. fégynyűjtős írányzék, távcsősines
Jelenlegi ára: 11 900 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 03:22 .
Jelenlegi ára: 11 900 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 03:22 .
USB 2.0 kábel USB dugó A - USB mini dugó B 1.80 méter szürke - Jelenlegi ára: 650 Ft
Termék leírás:
Csatlakozások: USB A - Mini USB B
USB kompatibilitás: USB 1. 1 - USB 2. 0
Átviteli sebesség: max. 480 Mbps
Kábelhossz: 1, 8 m
Csatlakozó anyaga: vas
Érintkező felület: nikkelezett
Szín: Szürke
Hirdetett termékeinket általában 1 napon belül szállítjuk, minden termék raktári készleten van!
Cégünk jelenleg alanyi adómentes, így nem számít fel általános forgalmi adót!
A termék Debrecenben díjmentesen átvehető. Ingyenes kiszállítás Debrecenben 10000Ft vásárlás felett!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
Cégünk nyitva tartása H-P 8: 00-16: 00 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén és ünnepnapokon nem! )
Megértését köszönjük!
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
Jelenlegi ára: 650 Ft
Az aukció vége: 2021-03-28 01:03 .

Girl2girl kockás pamut tunika, 6/7 év, 122 - Jelenlegi ára: 600 Ft
Girl2girl kockás pamutvászon tunika, 6/7 éves, 122-es méretben. Ritkán színes fémszállal átszőtt, fém szegecsekkel díszített, ujja felgombolható. Néhány alkalommal viselt, újszerű állapotú. Ujja hosszát a vállvarrástól mértem.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 23:57 .
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 23:57 .
Ballograf Twin golyóstoll és 0,5mm ceruza - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Ballograf Twin golyóstoll és 0, 5mm ceruza a képeken látható újszerű állapotban.
Kérem licitálás előtt a képeket alaposan megfigyelni, kérdezni mert LICITET NEM TŐRLÖK!!!!! !!!
A termékekre kipróbálási garanciát vállalok, kivéve ha hibás, rossz terméket árulok!!! Visszavásárlás nincs!!!
Kérem csak az licitáljon, akit tényleg érdekel, ki is tudja fizetni és 5 napon belül felveszi velem a kapcsolatot és rendezi az anyagiakat, ellenkező esetben negatív értékelés mellett újraindítom az aukciót!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 22:39 .

Német wehrmacht 2.vhs tiszti váll lap jelvény - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Német 2. vhs tiszti váll lap jelvény(wehrmachtbeamti). Személyes átvétel budapesten a postaköltséget a vevő fizeti.
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 21:22 .
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 21:22 .
Topáz aura kvarc karkötő (1038) - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Topáz aura kvarc karkötő, rugalmas damilra fűzve.
Gyöngyök átmérője: 8 mm
Normál méret
Az ékszer természetes ásványból készült.
Az aurakvarc a természetes hegyikristály elektrolízis útján és/vagy nyomás és hő segítségével való elegyítése valamilyen fémmel. A pontos összetevők és arányok titkosak. A tudomány és a természet szerencsés ötvözése, hatása nagyon intenzív. Érdemes fokozatosan hozzászoktatni magunkat.
Más néven: napfény aurakvarc. Nyugtat, oldja stresszt, fokozza az energiaáramlást. Védelmet ad, regenerálja a sejteket, segít a boldogságérzés megélésében. Támogatja az emésztést.
Csak ajánlottan postázok, kérem, ezt vegye figyelembe a licitáláskor.
Több darab megvásárlása esetén egy levélben küldöm.
*********************************
Csomagolási költséget nem számolok fel. Mérettől függően ajánlott levélként, vagy futárral küldöm.
Személyes átvétel Pécsen lehetséges.
Az aukció lejárata után felveszem Önnel a kapcsolatot. Önnek egy hete van arra, hogy reagáljon a megkeresésre. Ha ez nem történik meg ez alatt az idő alatt, az árut újra listázom.
Kérem, amennyiben bizonytalan valamiben, licitálás, vagy vásárlás előtt kérdezzen.
Személyes átvétel esetén természetesen készpénzes fizetésre is van lehetőség.
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 20:09 .
Német minőségű multikulcs készlet - Jelenlegi ára: 1 590 Ft
Előfordult már veled, hogy meg kellett volna húzni, vagy lazítani egy anyacsavart, és minden előkerült a szerszámos fiókból, csak pont az a méret nem?
Fizettél már olyan dologért, amit Te is egyszerűen megjavítottál volna, ha van megfelelő méretű villáskulcsod?
Az otthonodban rengeteg dologhoz szükséged lehet rá, és bosszantó tud lenni, ha valamit, azért nem tudsz megoldani, mert, nincs nálad megfelelő szerszám? Vehetsz komplett készletet, esetleg megveheted az összes méretet, kulcsokból, de ez több tízezer forintodban lesz, rengeteg helyet foglal majd, és igazi káoszt fog okozni a szerszámtartóban, vagy választhatod, ezt a praktikus, univerzális csavarkulcs készletet, ami mindössze 2 db-ból áll, mégis minden méretű csavarfejhez használhatsz.
Német minőségű univerzális multikulcs készlet
2 darabos szett
1 db dupla csavarkulcs 9-26 mm
1 db szimpla csavarkulcs 27-32 mm
Krómozott acél- Chrom vanadium
Jelenlegi ára: 1 590 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 18:57 .

Essentials arckrém papayával Oriflame - Jelenlegi ára: 699 Ft
Hidratáló arckrém papayakivonattal.
Táplálja és simábbá teszi a bőrt, pazar gyümölcsös illata a trópusokra emlékeztető frissességet nyújt.
Hatására puhábbnak és ragyogóbbank érezheted az arcbőröd.
Minden bőrtípusra.
Katalógusi ár: 1399, -Ft
Ajánlott postán maradóként és futárral is tudom küldeni.
Jelenlegi ára: 699 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 17:39 .

1478. Hófehérke jelmez kislányoknak (7-8 éves) - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Eladó a képen látható jelmez.
Beleírt méret: 7-8 év
Méretek:
- szélesség (mellnél): 27 cm
- szélesség (csípőnél): 25, 5 cm
- hosszúság: 90 cm
- ujjhossz: 21 cm
Állapotát a képek tükrözik.
Kérlek vedd figyelembe, hogy a jelmezek használtak, így apró folt, kopás, szálhúzódás előfordulhat rajtuk. A nagyobb hibákat próbálom jelezni. Ha esetleg valamit nem vettem észre, bátran szólj, s megbeszéljük : )!
A termékeket használat előtt tisztítani szükséges!!
Kérdezz Bátran: ))
Pontos postaköltséget csomagolás után tudok mondani!!
2021. 01. 15. Zs
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 16:22 .
40x30x60cm-es álló terrárium, 4mm - Jelenlegi ára: 14 942 Ft
40x30x60cm méretű álló terrárium oldalra tolható; kivehető ajtóval, dupla szellőzéssel, 4mm-es üvegből, fekete ragasztással, gyártótól.
Szállításban tudok segíteni! Posta, futár kizárt.
Ha a méret nem megfelelő, nézd meg a többi terméket is, vagy kérj árajánlatot!
Egyedi rendeléseket is elkészítünk.
Igény esetén felszereléseket is biztosítunk kedvező áron!
Ha van valamid, ami érdekelhet, csere is szóba jöhet!
FONTOS!!! A korábbi negatív tapasztalatok miatt leütés után a megbeszélt termék vételárának 20%-át 3 munkanapon belül előre kérném bankszámlára befizetni/átutalni foglalóként, tehát csak abban az esetben licitálj, ha valóban szándékodban is áll azt megvásárolni! (a többit személyes átvételkor, kp. -ben rendezzük! ) Ellenkező esetben automatikusan negatívot fogok adni, utólag semmilyen kifogást nem tudok elfogadni! Köszönöm a megértést, de sajnos nem minden vaterás korrekt fél...
Bármilyen kérdés esetén állunk rendelkezésedre!
Jelenlegi ára: 14 942 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 15:09 .

Opel Insignia I Geyer & Hosaja Prémium fekete gumiszőnyeg szett patenttal - Jelenlegi ára: 8 900 Ft
-Prémium minőségű utángyártott méretpontos gumiszőnyeg szett fekete színben
-Csúszásgátlós hátlap
-A szőnyegek a képen látható gyári lefogatású patentekkel vannak szerelve.
-A Geyer az egyetlen európai gyártó, amely saját maga által előállított prémium minőségű gumival dolgozik, nem használ nehézfémeket ezért egyedüliként PZH és TÜV minősítést.
-Cipő sarok résznél erősített gumival rendelkezik, késleltetve ezzel a korai elkopást/átszakadást
-Anyagvastagságához képest kb 1cm magas pereme van, ami megakadályozza a kosz és kisebb mennyiségű folyadékok leszivárgását
-A perem magassága a pedálok felé haladva csökken, megelőzve ezzel azt, hogy a pedálok beleakadjanak a magas perembe
-Erősített peremének köszönhetően nem törik meg jelentősen a szőnyeg amikor kivesszük a járműből, szintén segítve ezzel a kosz illetve folyadék szőnyegen tartását
-Méhsejtes mintázata nem csak modern és szép külsőt ad a terméknek, hanem megakadályozza a kosz és folyadékok leszivárgását a szélekhez
-Más gyártókhoz képest nincs rajta plusz kivágás a raktári tároláshoz szükséges akasztófül miatt, ami a használat során egyrészt kevésbé esztétikus, másrészt a lyukon letud jutni a folyadék a padlószőnyeghez
-4db-os készlet
A szett tartalmaz:
1db vezetőoldali gumiszőnyeget
1db utasoldali gumiszőnyeget
2db hátsó gumiszőnyeget
Jelenlegi ára: 8 900 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 13:51 .

Star wars mese figura eladó - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képen látható Star Wars figura ..... ..... ....
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 12:33 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 12:33 .
Sri Chinmoy: A törekvő szív zenéje CD - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Sri Chinmoy: A törekvő szív zenéje CD..... ..... ..... ..... ..... ..... ....
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 10:48 .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 10:48 .
2021. március 26., péntek
M5 Nagy kártyakönyv - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Hagyaték felszámolásából származó tárgyak értékesítésével foglalkozom. Érdemes körbenézni a termékeim között, mert 5000 Ft rendelési összérték felett ingyen postázom a megnyert tételeket, az alábbi esetekben:
- MPL csomagautomatába maximum 20 kg-ig, 50 x 31 x 35 cm-es csomag méretig. (Ami ennél nagyobb vagy nehezebb, arra nem vonatkozik. )
- FOXPOST csomagautomatába maximum 25 kg-ig, 19 x 36 x 61 cm-es csomag méretig. (Tehát XS, S és M méretek esetén. Ez a 3 legkisebb nyilást jelenti az automatában, a nagyobbakra nem vonatkozik. )
Személyes átvétel / nyitvatartás:
NOVEMBER 23-tól DECEMBER 23-ig:
Hétfő-Péntek: 8: 00-14: 00
Hétfő-Vasárnap: esténként változó időpontban (bejelentkezés szükséges)
Kérem, hogy minden esetben legyen kedves telefonálni, mielőtt jönne!
DECEMBER 24-től JANUÁR 31-ig: Telefonos bejelentkezés alapján.
A megnyert termékek kizárólag a XI. kerületben vehetőek át egy raktárban, máshova sajnos nem tudom elvinni.
Szállítási díj:
A vatera-futár kedvezményes árai szerint postázom a termékeket, azonban előfordulhat, hogy nem a termékadatlapon feltüntetett ár szerint. Sajnos 2 havonta módosul a szállítási díj, nincs minden esetben időm átírni az összes terméknél. Az aktuális szállítási díjakról itt tájékozódhat: www. vaterafutar. hu
A termék eredeti, nem másolat, a képen látható állapotú. Amennyiben több információra lenne szüksége, kérem írjon üzenetet!
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 10:03 .

925-ös sterling ezüst ékszerkellék: fülbevaló kapocs, bedugós EFK B 28-10 - Jelenlegi ára: 1 150 Ft
925-ös fémjellel ellátott
valódi ezüst (bevizsgált)
bedugós fülbevalóalap
1122 swarovski kúpos rivolihoz.
1 pár
Méretek a fotón láthatók!
Az ezüst valódiságára garanciát vállalok.
Mi is az a Sterling ezüst?
(925)
A Sterling (törvényes finomságú, teljes értékű, valódi) ezüst 92, 5%-ban tartalmaz ezüstöt, és 7, 5%-ban valamilyen más fémet, rendszerint rezet.
A Sterling ezüst húzószilárdsága majdnem kétszerese, keménysége több mint kétszerese a tiszta ezüstnek.
Hogyan bánjon a Sterling ezüsttel?
Az ezüst sem alacsony, sem magas hőmérsékleten gyakorlatilag nem oxidálódik. Az ezüsttárgyakon látható feketés-szürke elszíneződés nem oxid, hanem az ezüst kénnel alkotott vegyülete. A városok levegője egyre több kénvegyületet tartalmaz, amely az ezüsttel nedvesség hatására ezüst-szulfidot(Ag2S) alkot. Ezért a tárgy felületén előbb barna később koromfekete bevonat keletkezik. Ez a réteg a kereskedelemben kapható ezüsttisztító folyadékkal eltávolítható.
Hogy sokáig megmaradjon az ezüst ékszer újszerű állapota, és időben megakadályozza a vastagabb ezüst-szulfid réteg kialakulását törölgesd rendszeresen karcolásmentes, puha anyagból készült, ezüsttisztító kendővel.
Figyelem!
Az ezüsttisztító folyadékot csak kő vagy gyöngy nélküli, nem antikolt ékszerek, tárgyak tisztítására használd!
A szappanos víz szintén segít megőrizni az ékszer szépségét, de azt soha ne felejtsd el, hogy a szárazra törlésnél semmiképp ne használjunk papírtörölközőt vagy papír zsebkendőt, csakis lágy, puha ruhát.
Ne vidd termálvízbe, mert az ékszeren azonnal ezüst-szulfid bevonat képződik.
Ha nem viseled ezüstékszereidet, tárold légmentesen zárt, száraz helyen. Önzáró tasak, vagy egy erszény kiválóan alkalmas erre a célra. Ez segít megőrizni ékszereid csillogását és még csak véletlenül sem karcolja őket semmilyen más tárgy.
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára
Jelenlegi ára: 1 150 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 08:48 .
GYÖNYÖRŰ RÓZSA MINTÁS gobelin szövet terítő BÚTOR TERÍTŐ,ASZTALKÖZÉP komód futó 130x22cm - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
ELADÓ
A képeken látható állapotban
Licitálás előtt kérem nézze meg a képeket akár nagyítva is.
Termékeim mivel régiség és antik darabokból ál főként így koruknak megfelelő megkímélt állapotban vannak ahogy az a képeken is látszik.
Kisebb foltok, pöttyek elvétve lehetnek de ezek ugye egy mosással orvosolhatók.
(Termékeimet mosás nélkül árulom ahogy az a képeken is látszik. )
Korukhoz képest termékeim megkímélt állapotban vannak.
Igyekszek minden darabot átnézni és a durvább hibákat a termékleírásba beírom.
Ha ideje engedi tekintse meg többi termékeimet is.
A félreértések elkerülése végett kérem csak az licitáljon aki meg is szeretné venni a terméket mert licitet nem törlök , és a terméket nem vásárolom vissza mert használt termékről van szó.
Kedves Licitálók
Természetesen van lehetőség az aukciók összevárására az egyben postázáshoz MAX 1 heten keresztül, hogy így a postaköltségen tudjon spórolni.
Kérem, sikeres vásárlás esetén egy héten belül a futárköltséggel megemelt összeget átutalni szíveskedjenek.
Egy hét után nem fizetett árút ismét felteszem és a adásvétel negatívnak értékelem.
A megrendelt termékek utánvételes postázására sajnos nincs lehetőség.
Kérem a fentebb említettek tudatában legyenek kedvesek licitálni
Megértésüket köszönöm.
A MEGVÁSÁROLT TÉTELEKET IGÉNY SZERINT SZÁMLÁVAL ADOM ÁT / EGYEBKÉNT NYUGTÁT TÖLTÖK KI /
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 07:33 .

Rajz sablon 3 db Art: - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Rajz sablon 3 db
Mérete: 16 x 7 cm 27 x 8 cm, 32 x 9 cm
Kép szerinti állapotban
Posta:
1. Ajánlott levélként előre utalással 1000 Ft
2. Személyes átvétel: Budapesten csak IV. -XIII. kerületben
Köszönöm érdeklődésedet, további jó licitálást!
Licitet nem törlök, Termék zárását nem hozom előre!!!!
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 06:03 .

Új!Adidas lány együttes halász nadrág+felső 4s készletről - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Üdvözöllek!
Csinos pamut Adidas gyerek térdnadrágos együttes.
Dereka 28cm ig kényelmesen enged.
Vedd figyelembe a cm adatokat! Egyedi darab nem tudom cserélni!!!
Nézz szét az oldalamon, biztos vagyok benne, hogy találsz még kedvedre valót.
Megkérlek abban az esetben üsd le a terméket, ha 5 munkanapon belül ki tudod egyenlíteni a vásárlást, különben negatív értékeléssel zárom az adás-vételt
Köszönöm, hogy megtiszteltél figyelmeddel! : )
További szép napot, kellemes estét.
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 04:54 .
MZ/TS 250 FŐTENGELY 4.SEB. MZ/TS 250 - Jelenlegi ára: 74 913 Ft
TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 05-43. 101 / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000072033; 22000
Jelenlegi ára: 74 913 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 03:45 .
Jelenlegi ára: 74 913 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 03:45 .
Jurassic Park 2. - Az elveszett világ (1997) DVD - Jelenlegi ára: 1 480 Ft
Jurassic Park 2. - Az elveszett világ - DVD
Extrák:
szinkron: igen felirat: igen Játékidő 124 perc
Az elveszett világ: Jurassic Park
(The Lost World: Jurassic Park, 1997)
Sorna szigeten újrakezdődik a rémálom. A parkalapító Hammond tudóscsoportot küld a titkos szigetre, hogy dokumentálják az ott élő és szaporodó dinófajtá- kat. Ugyanis annak idején Sornán tenyésztették az őslényeket, s onnan szállí- tották át őket a Jurassic Parkba. A park elpusztulása után őrült vihar tom- bolt Sornán is, a kutatótelep megsemmisült, az állatok elszabadultak és bené- pesítették a szigetet. Most kutatók és pénzéhes vadászok kerülnek a dinók kar- mai közé.
Egyéb címek: Jurassic Park 2. - Az elveszett világ, Jurassic Park 2.
Nemzet: amerikai
Stílus: kaland
Jelenlegi ára: 1 480 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 01:45 .

Samsung Galaxy A3 virág mintás műanyag tok hátlap - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Samsung Galaxy A3 virág mintás műanyag tok hátlap
Átvehető személyesen Szegeden, illetve előre utalás után ajánlott levélként vagy futárszolgálattal tudom elküldeni.
Minden termékre 14 napos visszavásárlási garanciát vállalok.
Nézze meg itt további termékeimet is.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-27 01:03 .

ingyen posta, kész kép faketben, Vászonkép, Székely Bertalan, Gróf Andrássy Gyula - Jelenlegi ára: 6 700 Ft
Vászonnyomat fakeretben
Székely Bertalan:
Gróf Andrássy Gyula
Méret: 42x50 cm-es.
V 3711
Ingyenes posta az ország egész területén, utánvétellel és előre utalással is lehet fizetni.
A fakeret színét a második kép alapján lehet kiválasztani. Képeink valódi festővászonra vannak nyomtatva, rendkívül tartós, japán technológia.
Érdemes figyelemmel kísérni a többi hirdetésemet is!
Kérdésére szívesen válaszolok.
Jelenlegi ára: 6 700 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 23:57 .

TOSHIBA TECRA M11-137 kijelző szalagkábel - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
További termékek ide kattintva.
Az aukció végét követően, a nyertes licitáló kap egy automatikus e-mailt, amiben minden további információ benne van vásárlás lebonyolításához.
Minden vásárlásról számlát (ÁFÁ-s, E-számla) állítok ki!
Garancia:
A garancia időtartama a hirdetésben fel van tüntetve! Természetesen ez kézhez vételt követően értendő.
Egy esetleges hiba esetén a vevőnek vissza kell juttatni a terméket a hiba megállapításához.
Amennyiben az eladott termék valóban hibás vagy megsérült, minden költséget átvállalok.
Hirdetéseim között fellelhető hibás termék is, azokra semmilyen garancia nem vonatkozik!
Tévedés és elírás joga fenntartva!
Szállítási és fizetési lehetőségek:
MPL házhoz előre utalással
MPL PostaPontig előre utalással
MPL házhoz utánvéttel
MPL MOL COOP PostaPontig előre utalással
MPL Csomagautomatába utánvéttel
MPL Csomagautomatába előre utalással
MPL MOL COOP PostaPontig utánvéttel
DPD előre utalással
Személyes átvétel
Vatera Csomagpont - Foxpost előre utalással
Vatera Csomagpont - Foxpost házhozszállítás előre utalással
Vatera Csomagpont - Foxpost utánvéttel
Vatera Csomagpont - Foxpost házhozszállítás utánvéttel
Árak a Vatera álltalt javasoltak szerint.
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 22:39 .
Bicalla- fekete/lila csinos, puha, meleg, pihés pulcsi 48-50 - Jelenlegi ára: 5 250 Ft
Nagyon mutatós és érdekes színű, fekete alapon lila-ciklámen bogyós , vastagabb anyagú, kötött, pihe puha és nagyon jó meleg pulóver. Keveset viselt, újszerű hibátlan állapotú, 48-50-es méretre ajánlom.
Váll 44cm, mell 2x60-73cm, derék 2x58-73cm, alj 2x54-77cm, ujja hossza 60cm, hossza hónaljtól 53cm, hossza hátul 76cm.
Kérlek olvasd el a "Saját oldam" információit, és annak tudomásául vételével licitálj. Köszönöm.
Kérem, hogy körültekintően válasszanak méretet, mert cserét-visszavásárlást nem tudok biztosítani.
Jelenlegi ára: 5 250 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 21:22 .

Angyalbőrben 10-13. rész - DVD magyar vígjáték sorozat, Usztics Mátyás , Szerednyei Béla - Jelenlegi ára: 495 Ft
Eredeti DVD, jó állapotban. Magyar vígjáték sorozat(1990). 2. 0DD hanggal. A 10. -ik, a 11. -ik, a 12. -ik, és a 13. -ik epizód. Teljes játékidő: 3 óra 35 perc. További info a képeken.
Szereplők:
Usztics Mátyás
Karádi őrmester
Mészá
ros Zoltán
Urbán András
Piszny Mónika
Nelly
Szerednyey Béla
Rabó
Sáfár Anikó
Ildikó
Kálid Artúr
Pós
Rajkai Zoltán
Éder
Bárdy György
Tabajdi ezredes
Végvári Tamás
Kardos százados
Görög László
Szabó Dezsőke
Ismertető:
A DVD-n található epizódok
- Bogdán koporsója
- Military - Tours
- Elveszett szakasz
- Tank-You
Jelenlegi ára: 495 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 20:09 .
Szereplők:
Usztics Mátyás
Karádi őrmester
Mészá
ros Zoltán
Urbán András
Piszny Mónika
Nelly
Szerednyey Béla
Rabó
Sáfár Anikó
Ildikó
Kálid Artúr
Pós
Rajkai Zoltán
Éder
Bárdy György
Tabajdi ezredes
Végvári Tamás
Kardos százados
Görög László
Szabó Dezsőke
Ismertető:
A DVD-n található epizódok
- Bogdán koporsója
- Military - Tours
- Elveszett szakasz
- Tank-You
Jelenlegi ára: 495 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 20:09 .
Fa furulya - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Fa furulya, tokkal és tisztító kefével, használt, eladó.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 18:51 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 18:51 .
Skylander - Skylanders Trap Team - Xbox 360 kezdőcsomag - Jelenlegi ára: 4 860 Ft
Fizetési információk:
Bankkártyás fizetés
Utánvét
Személyes átvétel
Szállítási információk:
GLS:
bankkártyás/átutalásos fizetés: +890 Ft.
utánvét: +1290 Ft.
Személyes átvétel:
Nyíregyházi üzletben (H-P.: 10-17h Sz.: 10-13h)
Budapesten az II. kerületben előre egyeztetve
Szállítás bélelt dobozban.
A Skylanders egy olyan különleges játék, ahol a figurák életre kelnek! A Skylanders videojáték és figurák együttese: a szoftver biztosítja a helyet, Sky Lands fantasztikus világát, míg a figurák a játékban irányítható karakterekként jelennek meg a képernyőn!
Minden egyes figura egyedi kialakítással bír, a felhozatal pedig rendkívül színes: sárkányok, elfek, harcosok, mágusok, óriások és apróságok, akik között bárki könnyen megtalálhatja a kedvencét (sőt, gyakran többet is). A karakterek mindegyike egyedig képességekkel bír és a figura mellé gyűjthető kártya is jár, rajta az alapvető információkkal a karakterről. Ilyen például típus, ami nyolcféle lehet: föld, víz, levegő, tűz, élet, élőhalott, mágia vagy tech. A játék elindítása után a figurákat a Portal of Power beolvasóplatform segítségével lehet aktiválni, akik egyből meg is jelennek a játékban.
A Trap Team sztorija szerint Kaos, a sorozat főgonosza kiszabadítja a Skylands univerzum legmegátalkodottabb bűnözőit, akiket a Trap Master titulusú különleges hősökkel kell újra befogni ? ezek a karakterek (összesen 16 van belőlük) egy teljesen új családot jelentenek a figurák között, egyedi vonásuk, hogy még a második rész óriásainál is nagyobbak, és mindannyian rendelkeznek valamilyen traptaniumból készült speciális fegyverrel. Az új rész sajátossága viszont nem (csak) belőlük adódik, hanem abból, hogy a pályákon legyőzött szökevényeket csapdába zárhatjuk, és a bekasztlizást követően akár még harcba is hívhatjuk, hogy velük győzzük le a többi ellenfelet.
A csomag tartalma:
Xbox 360 játékszoftver
Portal of Power
2 db Skylanders figura: Snap Shot (Víz - Trap Master), Food Fight (Élet)
2db csapda: Water Tiki és Life Hammer
Alapítva 2009
Jelenlegi ára: 4 860 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 17:33 .

MICHELIN 285/50R20 116W Pilot Sport 4 SUV XL nyári off road gumiabroncs - Jelenlegi ára: 112 260 Ft
14 nap visszavásárlásingyenes kiszállításnyári gumiabroncsFogyasztás FékezésZaj, 0Méret285/50R20GyártóMichelinIdénynyáriTermék típusOff RoadSebesség indexW=270 km/hSúly index116=1250kg Gumiabroncs mintázatPILOTSPORT4SUV 00
Jelenlegi ára: 112 260 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 14:45 .
Jelenlegi ára: 112 260 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 14:45 .
Petite & Mars - Melamin baba etetőkanál - tündérek - Jelenlegi ára: 520 Ft
Márka:
Petite & Mars
Várható szállítási idő:
1-3 munkanap
ÁFA kulcs:
27%
Petite & Mars - Melamin baba etetőkanál - tündérek

baba etetőkanálMelamin étkészlet aranyos motívumokkal, melyek segítenek a játékos tanulásban az etetésekközben. 100 % melaminmosogatógépben tisztíthatóNe használja mikrohullámú készülékben. Állami Egészségügyi Intézet által bevizsgált termék, mely biztonságos minősítést kapott. Mérete: 14, 5 cmx3, 4 cmx 0, 5 cm
Jelenlegi ára: 520 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 15:03 .
Spongyabob Kockanadrág 1.évad 1. DVD - Jelenlegi ára: 600 Ft
Spongyabob Kockanadrág 1. évad 1. DVD
Eredeti, jogtiszta DVD
Vásárlási és fizetési feltételek:
Csak akkor licitálj, ha valóban erre a termékre van szükséged. Véletlenül licitálók, pénzhiányban szenvedők, árut átvenni nem kívánók kíméljenek. A termék személyes átvétel esetén csak az általam megadott címen vehető át.
A nyertes licitálónak 2 nap áll rendelkezésére, hogy felvegye velem a kapcsolatot és 5 nap, hogy kifizesse a vételárat és átvegye a terméket. Ellenkező esetben negatív értékelést adok. A fizetés történhet készpénzben, személyes átvétel esetén. Banki átutalással, banki befizetéssel. A termékek minden esetben tesztelt állapotban kerülnek átadásra.
A vételár megérkezése után, gondosan csomagolva, azonnal postázom a terméket. Utánvéttel nem küldök semmit.
Csak akkor üsd le a terméket, ha elfogadod a feltételeket!
Postázás közben bekövetkezett sérülésekért, meghibásodásokért felelőséget nem vállalok! Lehetőség van minden esetben kérni, hogy a csomag törékeny státuszban legyen indítva a mindenkori postai díjszabás mellett!
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 13:48 .

J.Huizing : Homo Ludens - Jelenlegi ára: 900 Ft
Számos jó álapotú könyvet töltök fel, tekinse meg teljes kínállatomat.
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 12:33 .
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 12:33 .
1969-es HordatlanOMEGA GENEVE 280 Eurós Omega flex szíjjal,Gyári omega dobozzal! ÁTVÉTEL:BUDAPEST12 - Jelenlegi ára: 22
1969-es Hordatlan OMEGA GENEVE 280 Eurós Omega flex szíjjal, Gyári omega dobozzal!
ÁTVÉTEL: BUDAPEST 12. KERÜLET
CSAK KP!!!!
gyári állapot!
szálcsiszolás ép!
Pontos!!
csillogó szerkezet
tartalék csatszemek!!... ..... .. Széles csuklóra is jó!!
Személyesen és postai úton is! FOX, MPL!!!!
Jelenlegi ára: 220 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 10:54 .

2021. március 25., csütörtök
925-ös sterling ezüst ékszerkellék: lánckapocs ELK 1S 25 - Jelenlegi ára: 2 450 Ft
925-ös fémjellel ellátott
valódi ezüst (bevizsgált)
1 soros
lánckapocs.
Az ár 1 kapocsra vonatkozik.
Méretek a fotón láthatók!
Az ezüst valódiságára garanciát vállalok.
Mi is az a Sterling ezüst?
(925)
A Sterling (törvényes finomságú, teljes értékű, valódi) ezüst 92, 5%-ban tartalmaz ezüstöt, és 7, 5%-ban valamilyen más fémet, rendszerint rezet.
A Sterling ezüst húzószilárdsága majdnem kétszerese, keménysége több mint kétszerese a tiszta ezüstnek.
Hogyan bánjon a Sterling ezüsttel?
Az ezüst sem alacsony, sem magas hőmérsékleten gyakorlatilag nem oxidálódik. Az ezüsttárgyakon látható feketés-szürke elszíneződés nem oxid, hanem az ezüst kénnel alkotott vegyülete. A városok levegője egyre több kénvegyületet tartalmaz, amely az ezüsttel nedvesség hatására ezüst-szulfidot(Ag2S) alkot. Ezért a tárgy felületén előbb barna később koromfekete bevonat keletkezik. Ez a réteg a kereskedelemben kapható ezüsttisztító folyadékkal eltávolítható.
Hogy sokáig megmaradjon az ezüst ékszer újszerű állapota, és időben megakadályozza a vastagabb ezüst-szulfid réteg kialakulását törölgesd rendszeresen karcolásmentes, puha anyagból készült, ezüsttisztító kendővel.
Figyelem!
Az ezüsttisztító folyadékot csak kő vagy gyöngy nélküli, nem antikolt ékszerek, tárgyak tisztítására használd!
A szappanos víz szintén segít megőrizni az ékszer szépségét, de azt soha ne felejtsd el, hogy a szárazra törlésnél semmiképp ne használjunk papírtörölközőt vagy papír zsebkendőt, csakis lágy, puha ruhát.
Ne vidd termálvízbe, mert az ékszeren azonnal ezüst-szulfid bevonat képződik.
Ha nem viseled ezüstékszereidet, tárold légmentesen zárt, száraz helyen. Önzáró tasak, vagy egy erszény kiválóan alkalmas erre a célra. Ez segít megőrizni ékszereid csillogását és még csak véletlenül sem karcolja őket semmilyen más tárgy.
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára
Jelenlegi ára: 2 450 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 09:51 .
Autó Légfrissitő Ambi Pur (4,54 g) - Jelenlegi ára: 3 232 Ft
EAN:
4015600641610
Gyártó:
Ambi Pur
Szereld fel autódat a legújabb ipari termékekkel! Vásárolj Autó Légfrissitő Ambi Pur (4, 54 g) -ot és ne maradj le semmiről! Kapacitás: 4, 54 gAroma: VirágosIdőtartam: 30 Nap
Jelenlegi ára: 3 232 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 08:45 .
AVON Celebre parfümpermet, 100 ml. / NŐI - Avon. Új! - Jelenlegi ára: 699 Ft
Celebre parfümpermet
Avon
Bontatlan, új termékek!
Eredeti ára: 1799 Ft
Az AVON Célebre testpermet egy vidám és rendkívül nőies illat a boldog nőnek! A Célebre kölni könnyed változata. Vidd magaddal bármerre is jársz, és frissítsd fel magad amikor csak szeretnéd!
ILLATKATEGÓRIA: gyümölcsös-virágos
FŐBB ILLATJEGYEI: görögdinnye, frézia, jázmin
HASZNÁLATA:
Permetezd bőrödre.
Átvehető személyesen Budapesten ELŐRE EGYEZTETETT időpontban: - Bp., 16. kerületben a Rákosi út – Sándor utca sarkánál.
Néha az Örs vezér terénél, pl. Árkád előtt.
Banki előre utalást követően szívesen postázom.
Utánvétel NINCS!!!
Írj itt, hogy milyen Avon vagy Oriflame terméket szeretnél vásárolni, és ha van, felteszem a hirdetését!
Nézd meg a többi hirdetésemet is!
Klikkelj a "Hirdető összes hirdetése" szövegre.
Jelenlegi ára: 699 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 07:22 .
Xbox 360 : Sniper Ghost Warrior - Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Eredeti játékszoftver eladó.
Xbox 360 :
Sniper Ghost Warrior
-PAL verzió : Minden Európai konzolon futtatható.
-Eredeti tok + borító : jár hozzá.
-Állapot: használt, tesztelt, tökéletesen fut.
-Angol nyelvet: tartalmazza.
--------------------------------------------
Vásároljon megbízható eladótól!
14. éve vagyok a Vaterán,
100% pozitív visszajelzéssel.
Termékeim között más
játékokat, kiegészítőket,
konzolokat is találhat.
Több termék vásárlása esetén
csak egyszer kell, egy csomagként
a postaköltséget kifizetni.
A vásárlásról számlát adok.
Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 06:09 .

0G426 PANASONIC G101 VHS videokamera táskával - Jelenlegi ára: 28 500 Ft
Működőképes állapotú Panasonic videokamera, hord táskával, 2 darab akkumulátorral (egyik működik csak), hálózati töltővel, eredeti Panasonic vállpánttal, 1 darab használt kazettával.
Felirat:
PANASONIC G101 VHS-C MOVIE CAMERA NV-G101 X8/WIDE
Objektíven felirat:
WIDE ANGLE VIDEO ZOOM LENS 1: 1, 4 POWER ZOOM X8 5-40mm DIGITAL AI AUTO FOCUSSúly: 2. 535 kgTáska mérete: 20 x 15 x 35 cm
Termékeim között több fényképezőgép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több fotós kellék található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több kamera található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( filmfelvevő film felvevő camera videókamera )
Jelenlegi ára: 28 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 04:54 .

Nandu klasszikus szövött hordozókendő LL - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
2 db egyben vagy külön is eladó, 5500 Ft/db áron.
"Tavasz" fantázianevű kendő színei: csoki - pisztácia - banán
"Kávé" fantázianevű kendő színei: tejeskávé - csoki - mogyoró
Mindkettő LL méret, kb. 5 m.
A kiterített képek az eladó termékekről készültek, a megkötést modellező képek az eladó kendőkkel megegyező színű kendőket bemutató katalógusképek.
https: //nandu-wrap. com/nandu-monapel-letoltes/nandu_megkotos_hordozokendo_hasznalati_utmutato_v3. pdf
Első kézből, füst- és állatszőrmentes háztartásból.
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 03:39 .

Gerber MP600 multi fogó,multitool Black edition - Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Eladó a képen látható Gerber MP600 black edition multifogó, használt állapotban.
Méretei: kinyitva: 17 cm.
becsukva : 13 cm.
szél.: 4 cm.
mag.: 2 cm.
Tok nincs hozzá, a használatból adódóan kisebb karc, kopás előfordul, lásd a fotón.
Előre utalás esetén Foxposttal tudom küldeni.
Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 02:22 .

Clarks 20 kívül belül bőr - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Keveset használt, bőr szandi.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 01:09 .
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-03-26 01:09 .
EREDETI 2019 Nike Manchester City Dri Fit Squad foci edző tréning mez póló felső S,XL es méret ÚJ - Jelenlegi ára: 6 490
ELADÓÓÓ!!!
EREDETI 2019 Nike Manchester City Dri Fit Squad foci edző tréning mez póló felső S, XL es méret ÚJ
A termék vadonatúj, bolti állapotú, cimkével együtt mint azt a képeken is láthatod. A bolti árnál jóval kedvezőbb áron!
A termékek készeten vannak, akár másnap már nálad is lehetnek!
Szigorúan eredeti termékekről van szó! Ha gondolod nyugodtan utánanézhetsz, nem másolatokat árulok!
Bármi kérdésed van tedd fel nyugodtan, szívesen segitek akármiben.
Fizetés és szállitás tekintetében rugalmas vagyok, 1645 Ft utánvétellel, 1245 Ft előreutalással. Vagy akár foxpost illetve egyéb csomagautomaták használatával jóval olcsóbban (700-800 Ft)
Jelenlegi ára: 6 490 Ft
Az aukció vége: 2021-03-25 23:51 .

MSI MS-7551 KA780G HDMI-s AMD AM-2 + DUAL CORE AM2 5000 X2 PROCII + HŰTŐ - Jelenlegi ára: 6 900 Ft
MSI K9NGM MS-7327 AMD AM-2 SATA-RAID PCI-E HDMI-S ALAPLAP+ 2MAGOS AM-2-ES 5000X2 PROCESSZOR + HOZZÁVALÓ HŰTŐ
Eladó a fent nevezett MSI MS-7327 alaplap, SOCKET-AM-2-es foglalattal, AMD 64BIT AM2 és AMD CORE 2 processzorokhoz. Többmagos processzorokat is kezel. Az alaplapon négy darab DDRII-ram foglalat, PCI-E, usb, hálókártya is helyett kapott, a szokásos hang, USB mellett. Ezen kivül található még, négy darab, RAID-elhető SATA csatlakozó, és IDE portok. A megjelenítésről PCI-E csatoló gondoskodik.. Az integrált vga VGA és HDMI kimenettel rendelkezik, max 512MB-os lehet. Nincs minimálár, minden licit érvényes.
Az alaplaban van egy AM-2-es 5000X2-es processzor, a hozzávaló hűtővel.
Az ár kompletten értendő.
Jelenlegi ára: 6 900 Ft
Az aukció vége: 2021-03-25 22:33 .
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Beliebte Posts
-
15, 6", Intel Core i7-10750H, 8GB, DDR4, SSD 512GB, LED, Matt kijelző, 1920x1080, DOS, NO DVD!, AUDIO, Nvidia GeForce RTX 20...
-
Férfi karóra Nautica NAI22502G (46 mm) BiBi Shop-márkás parfüm, karóra, ékszer, lakásdekoráció Ha szeretnél lépést tartani a legújabb div...
-
Eladó egy gyönyörű állapotban lévő, alig használt Videoton Tele-Sound 4000/4001 hangfal a képen látható állapotban. Nagyon ritka, külföld...
-
Slavia 634 eladó. Gyűjteményi darab volt, mintegy 8 éve falon dekkolt vidéken egy barátom papájánál. Még én hozattam neki Szlovákiából. ...
-
TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 451963828016/KLT. / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék meg...
-
Borító, lemez szép, korának megfelelő a képeken látható állapotban Előre utalás után, bármelyik szállítási móddal postázom Jelenlegi á...
-
A Tupperware kialakított egy magas színvonalú, élénk színekben pompázó mikrószálas törlőkendő családot. Mi a mikrószál? Az ember által el...
-
Három funkciót egységesít: • fekhely • autósülés • hordozó táska Tömőanyagának köszönhetően tökéletes kényelmet nyújt a kutyus számára és...
-
EAN: 8437009592281 Gyártó: The Cosmetic Republic Szeretnél jobb megjelenésű lenni, és kihangsúlyoznád szépségedet? Akkor a Hajhullás Ellen...
-
A Világ Zászlói Méret: 60x60 cm-es. V 2790 Ingyenes posta az ország egész területén, utánvétellel és előre utalással is lehet fizetni. A ...